téma Széchenyi tér

Smasszerekkel az élményfürdő ellen 0

júl24
Mi itt az Alternatívánál kifejezetten szeretjük az olyan ötleteket, amik túlmutatnak önmagukon, s így még a kiagyaló eredeti elképzeléseit felülmúlják. Történt ugyanis, hogy a Széchenyi tér felújításának évti- zedes vágyát sikerült a gyakorlatba átültetni. Senki nem gondolta volna viszont ott a tornyos épületben, hogy a burkolatba süllyesztett szökőkútnak a látványon és az élményen kívül két kiegészítő funkciója is van.
Így történhetett, hogy megépült Magyarország első ingyenes gyermek- pancsolója és hajléktalan- valamint kutyafürdetője Ká-Európa állítólag legszebb barokk terén, ami meglepetésként érte a városvezetést. De ejtsünk szót előbb a fejlesztés egyéb aspektusairól. Ugorjuk át a régészet tudományán ejtett mély markolóvágást, és vegyük szemügyre, mennyivel kellemesebb besétálni Győr főterére most, mint két éve.
Egyrészt üdvözlendő ötlet a teraszok kiépítése a térre, mert ez így menő és európéer meg minden, másrészt szintén kiváló ötlet, hogy a Lloyd eddig megmagyarázhatatlan létezését is átértelmezik a tervezők (nagyon remélem a vörös zászlós idézet azért megmarad az oldalán, örök mementóként). A fák is jól néznek ki majd harminc év múlva, egyelőre viszont azt a nézetet erősítik, ami a Városháza előtti tér fenyőfáinak megvásárlásakor és kivilágításakor kialakult a győri polgárban: a növény- zetet valami iszonyatmód elvetemülten aberrált félvak debil szerzi be.
Visszatérve a szökőkutakra: azért látszik, hogy itt is elszabadult valakinek a fantáziája. Szép-szép, de nem passzolna ide jobban valami barokk téma? Úgy rémlik, volt is ilyen terv, Győr három folyóját jelképező dús keblű, vízöntögető asszonyokkal, s ehelyett kaptuk most ezt a furcsa helyre telepített szabadstrandot és élményfürdőt, amit immár smassze- rekkel őriztetnek, s fognak az elkövetkezendő százötven évben talán.
Végülis mindegy. A gyerekek élvezik, a kutyák élvezik, a homelessek is lehűsíthetik magukat végre valahol, kimoshatják az összehúgyált alsógatyáikat. Nincs miért panaszkodnunk, ez a társadalmi összefogás. Titkos értesüléseink szerint az egykori Lloyd mozi épületében már el is kezdték az öltözők, szaunák és masszázsszobák kialakítását: reméljük, ez is ingyen lesz.
Pintér Bence jegyzete, mely az Alternatíva nemsokára megjelenő nyári számában lesz olvasható.

Mi itt az Alternatívánál kifejezetten szeretjük az olyan ötleteket, amik túlmutatnak önmagukon, s így még a kiagyaló eredeti elképzeléseit felülmúlják. Történt ugyanis, hogy a Széchenyi tér felújításának évtizedes vágyát sikerült a gyakorlatba átültetni. Senki nem gondolta volna viszont ott a tornyos épületben, hogy a burkolatba süllyesztett szökőkútnak a látványon és az élményen kívül két kiegészítő funkciója is van.

A Széchenyi tér vízsugarai (fotó: Szami)

A Széchenyi tér vízsugarai - fotó: Szami

tovább »



az alterblog.hu a WordPress blogmotort használja, FREEmium Theme sablonnal.
fejlesztette Dariusz Siedlecki, közzétette a FreebiesDock.com, átalakította a Green Apple.

alterblog.hu Összefogás a Rómer Házért! 42