Szüleim répcelaki házunkban a rendszerváltás előtti időkben egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy egy Trabant gurul be az udvarra. Ezt nemigen tudták mire vélni, trabantos ismerősük akkoriban ugyanis nem volt. A csodálkozás még nagyobb lett, amikor a kocsiból kiszálló két ember csöngetett is. Hát még amikor kiderült, hogy az ajtó előtt keletnémet nagybátyám és barátnője áll!

A szüleim úgy tudták, hogy Rolefék kerékpárral járják be az országot, és egy héttel később jönnek csak hozzánk. Mint kiderült, nagybátyámék éppen Sopron környékén bringáztak, és egy a város külterületén lévő kempingben aludtak. Csakhogy kaptak egy olyan esőt a fejükre, ami miatt nem nagyon mozdultak ki a sátorból pár napig. Ezalatt arra lettek figyelmesek, hogy a kempingben lévő többi sátor teljesen üres és láthatóan a mellettük lévő Wartburgokra és Trabantokra sem tart igényt senki. Így hát beültek az egyikbe és eljöttek hozzánk. A kocsitól szüleim egyébként később megszabadultak: kihajtottak vele egy Répcelak és Nick közti szántóföldre, és otthagyták. Egy napra rá a Trabant már nem volt ott.

El az NDK-ból, mindegy, hová

Ekkor nyitotta meg – a kelet-európai szocialista uralom összeomlásának egyik első állomásaként – a magyar és az osztrák kormány a Keletet és Nyugatot elválasztó vasfüggönyt, de nagybátyáméknak meg sem fordult a fejükben, hogy ők is azonnal átmenjenek a határon. Minek? Egyikőjük sem a szovjet blokkban képzelte el jövőjét, és  az ehhez szükséges papírokkal is rendelkeztek már. Rolef barátnője eleve nyugatnémet volt, nagybátyám pedig kapott engedélyt az illetékes minisztériumtól, hogy a dél-németországi Stuttgartban járhasson egyetemre. A jelszó az volt: el a szocialista NDK-ból.

Franz Kafka, többek között a Per című regény szerzője, 1883-ban, egy német középosztánybeli zsidó család gyermekeként, Prágában látta meg a napvilágot. Ennek a kulturális „összetettségnek” is köszönhető, hogy többen is az eredeti Kafka-kéziratok jogos tulajdonosának tartják magukat. Pár hete, az izraeli Nemzeti Könyvtár elkezdett azon parázni, hogy a Per eredeti kézirata Németországban maradt. Az izraeli Nemzeti Könyvtár felszólította a marbachi Német Irodalmi Archívumot, hogy szolgáltassa vissza a kéziratot. A kézratot 1988-ban, egy londoni aukción a nemzetközi nagyközönség színe előtt, teljesen legálisan vásárolták meg, hangsúlyozta Ulrich Raulff, az Archívum igazgatója. Az izraeli Nemzeti Könyvtár igazgatója, Samuel Har Noy, az elmúlt hetekben komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, ahogy ő fogalmazott, hogy „ezt a maradandó történelmi igazságtalanságot” korrigálja. Har Noy szemszögéből egyedül Izrael rendelkezik a kizárólagos joggal, hogy az eredeti, kafkai kéziratot birtokolja. A Nemzeti Könyvtár ügyvédje, Meir Heller azt nyilatkozta, hogy a német Archívum tudta, hogy problémák fognak adódni a kézirattal kapcsolatban, és álszent kijelentésnek tartja részükről, hogy ők az egyedüli és kizárólagos birtokosok. Raulff erre azt reagálta, hogy a Marbach váráslásának törvényességéhez semmi kétség nem fér. Amikor 1988. november 17-én, a londoni Sotheby aukciós házban sor került a tranzakcióra, akkor senkinek nem volt semmi ellenvetése a dologgal kapcsolatban.

Amikor Franz Kafka 1924-ben meghalt, megkérte barátját, Max Brodot, hogy égesse el az írásait. Max Brod mindezt nem teljesítette, inkább kiadta az addig ismeretlen műveket, és poszthumusz hírnevet szerzett barátjának. 1939-ben Brodnak muszáj volt a kommunisták elől Prágából Izraelbe menekülnie. Ekkor egy kofferben menekítette magával Kafka műveit. Brod 1988-ban bekövetkezett halála után a hagyaték, egykori titkárnője, Esther Hoffe kezébe került, aki eladta a szövegek egy részét, és a Perrel legalább 2 millió dollárt kaszált. A 101 évet megért Esther Hoffe, 2 évvel ezelőtti halálakor, a Brod-hagyatákot lányai, Ruth és Hava örökölték. A két, holokauszt-túlélő, 80 körüli hölgy közös oröksége a jogi harcoknak köszönhetően sokszorosan felértékelődött. A kérdés az, hogy kié lesz majd a milliós értékű hagyaték, de egy biztos, hogy valaki ebben a „harcban” el fog szegényedni.