Mi Bécsbe járunk adventezni, mások pedig hozzánk. Hogy miért is? A Vörösmarty téri karácsonyi vásár nem hivalkodik, a fenyőfája nem kiabál rád már 100 méterről, hogy hahó, jön a karácsony” A Vörösmarty téri fenyő csak áll csendben, szolid dísszel, a tövében egy rejtőzködő jászollal, szemben a plázabeliek giccskivilágításával.

A hangulata olyan, mintha egy kicsit visszautaztál volna az időben. A büféknél sem hamburgert, sem gyrost, sem kólát nem kapni, helyette van lepcsánka, sült hurka-kolbász, kürtőskalács, kenyérlángos, dödölle és forralt bor meg puncs és még több forralt bor, egyszóval minden, ami hagyományos és amivel se perc alatt leigázható bármiféle diéta.  Természetesen a sorok mindenhol hosszúak, az árak pedig leginkább felfele kerekednek. A kirakodók egységes faházakban kínálják a portékáikat, mivel a tömegben csak lépésben lehet haladni, ezeket bőven van idő szemügyre is venni. Leginkább kézműves, különleges ajándékok kaphatóak, nem egy WAMP-os művész található meg itt is. Megleshető az üvegfújó munka közben, aztán akad bőven minden fa alá és fára tehető jóság is, kerámiadíszek, egyedi fenyődíszek, nemezelt kalapok, ékszerek – a kínálat tehát messze jár az átlagos gagyitól, az áruk is többnyire.

A téren felállított színpadon ott jártunkkor épp moldvai dalokat játszottak, és már csak az a bizonyos pörgős szoknya hiányzott volna a teljes „nem is ebben a században élek, de jó” hangulathoz.  Itt egyébként minden nap akad valami nézni- hallgatnivaló vagy éppen táncház. A tér fölött magasodó Gerbeaud ház ablakait erre az időszakra adventi kalendáriummá változtatták, ezeket minden nap 17 órakor Karászy Szilvia harangjátékával és torony-fúvósokkal „nyitják ki”. De akad néha tűzzsonglőr, hegedűs bácsi, vagy breaktáncos csoport is, így téve teljessé a vásári mulatság hangulatát.