Lovasi András nemrég az Öt Templom Fesztiválon adott elő kora-középkori dalokat a Sator Quartettel. Újváros szívében, az utcán megállítva kérdeztük őt aktualitásokról, zenéről, Erdélyről és persze az első hallásra szokatlannak tűnő templomi fellépéséről.
Magától adódik a kérdés: hogyan jött az ötlet, hogy középkori himnuszokat énekelj?
Heidl Gyuri barátom, akivel a Kispál előtt – még jó sok éve – zenéltem, kitalálta, hogy újra elkezd muzsikálni. Először verseket zenésített meg, énekeltem is Lackfi-műveket az ő hangszerelésében, majd jött ez a gregorián. Gyuri egyébként foglalkozását tekintve tanszékvezető egyetemi tanár és a kora-középkor, illetve a kora-kereszténység a szakterülete. Eleinte úgy képzelte, hogy – mondjuk úgy – oszlopos tagja leszek a Sator Quartetnek, de aztán eljött az a pillanat, amikor túl sok minden összejött. Akkor mondtam, hogy néhányszor, amikor tudok, nagyon szívesen elmegyek fellépni, hiszen közösen kezdtük el ezt a dolgot, de már nem tudok állandó tagja lenni ennek a formációnak, mert nem fér bele az időmbe. Azóta Bognár Szilvia az énekese a Satornak, én meg ha el tudok menni, akkor megyek.
Személy szerint hogyan éled meg ezeket a fellépéseket?
Helytállni ebben a zenei világban nyilván kihívás, de az is kérdés, hogy hiteles tud-e lenni a produkció, hiszen templomokban egészen más énekelni, mint úgymond a világi színpadokon. Érdekes ez, mert már az első akkordnál elkezd működni valami, amitől emelkedettebben muzsikál az ember.
A Csík zenekarral a népzenébe is belevágtál. Hogyan látod a népi és az urbánus zene viszonyát manapság, létezik egyáltalán ellentét?
A magyar folkzene a városokban támadt fel, mint ahogy a táncház-mozgalmak is. Belvárosi fiúk, a Sebőék kezdték el csinálni, meg a Muzsikás. Nyilván voltak kapcsolataik olyan területekkel, mint Erdély, ahonnan még érdemes volt rengeteg dalt összegyűjteni, ezt a kis-magyarországi területekről már megtették nagyobbrészt eleink. Tehát a városokban úgy negyven éve elindult egyfajta reneszánsza a népzenének, de ezeket a dallamokat falura visszacsempészni szinte lehetetlen, ezért a folkzenélés mostanában már abszolút urbánus történet. Eleve: ez egy csinált ellentét. Olyan kategória ez, mint amikor valaki hangosabbra veszi a gitárját, és azt mondja, hogy most rockosabb lettem, előtte meg poposabb voltam.
Ha már említetted Erdélyt, nemrég mondtad, hogy az „elcsatoltországrész-nyalást” másoknak hagyod. Ezt hogyan értetted?
Ez a színpadon hangzott el a tusványosi szabadegyetemen, ahol koncerteztünk. A dolog arról szól, akik ott voltak, értették is, hogy Magyarországról nagyon sok popkommandó kimegy úgy, mintha egész életükben forradalmárok lett volna: előadják a nagyhalált, gitározzák a magyar meg a székely himnuszt, utána meg otthagyják az egészet úgy, ahogy van, itthon pedig folytatják a lakodalmas rockot. Ott mindenki iszonyú bátor lesz: végre van mi ellen lázadni levitézlett popzenészeinknek.
Pedig ilyen gyámolításra egészen biztos nincs szüksége az ottaniaknak.
Igen, ez meg a másik. Másrészt én ezt nem az ujjamból szoptam. A ‘90-es évek eleje óta járunk ki Erdélybe – még tök ismeretlenül a Kispállal kezdtük – és nagyon sok barátom él ott, akikkel sokat beszegettünk a magyar–magyar kérdésről, és azt gondolom, hogy nem ez az egyfajta politikai lózung szükséges.
Interjú. Lovasi András nemrég az Öt Templom Fesztiválon adott elő kora-középkori dalokat a Sator Quartettel. Győr-Újváros szívében, az utcán megállítva kérdeztük őt aktualitásokról, zenéről, Erdélyről és persze az első hallásra szokatlannak tűnő templomi fellépéséről.
Lovasi szerint eleve csinált dolog a popzenei népies-urbánus ellentét - fotó: Németh Hanna
tovább »
kövess minket twitteren!
lépj be iwiwes klubunkba!
rajongj értünk!