Novemberben Berlin-szerte ünnepelték, hogy 20 éve leomlott az a teljesen elmebeteg, áthatolhatatlan betonfal, amely évtizedeken át kettévágta Németország fővárosát egy nyugati és egy keleti, kőkemény szocialista részre. De ha nem lenne a kötelező megemlékezés, észrevenné valaha egy berlini fiatal, hogy mi volt ott? Kőkemény családi sztorik jönnek.
Szüleim répcelaki házunkban a rendszerváltás előtti időkben egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy egy Trabant gurul be az udvarra. Ezt nemigen tudták mire vélni, trabantos ismerősük akkoriban ugyanis nem volt. A csodálkozás még nagyobb lett, amikor a kocsiból kiszálló két ember csöngetett is. Hát még amikor kiderült, hogy az ajtó előtt keletnémet nagybátyám és barátnője áll!
A szüleim úgy tudták, hogy Rolefék kerékpárral járják be az országot, és egy héttel később jönnek csak hozzánk. Mint kiderült, nagybátyámék éppen Sopron környékén bringáztak, és egy a város külterületén lévő kempingben aludtak. Csakhogy kaptak egy olyan esőt a fejükre, ami miatt nem nagyon mozdultak ki a sátorból pár napig. Ezalatt arra lettek figyelmesek, hogy a kempingben lévő többi sátor teljesen üres és láthatóan a mellettük lévő Wartburgokra és Trabantokra sem tart igényt senki. Így hát beültek az egyikbe és eljöttek hozzánk. A kocsitól szüleim egyébként később megszabadultak: kihajtottak vele egy Répcelak és Nick közti szántóföldre, és otthagyták. Egy napra rá a Trabant már nem volt ott.
El az NDK-ból, mindegy, hová
Ekkor nyitotta meg – a kelet-európai szocialista uralom összeomlásának egyik első állomásaként – a magyar és az osztrák kormány a Keletet és Nyugatot elválasztó vasfüggönyt, de nagybátyáméknak meg sem fordult a fejükben, hogy ők is azonnal átmenjenek a határon. Minek? Egyikőjük sem a szovjet blokkban képzelte el jövőjét, és az ehhez szükséges papírokkal is rendelkeztek már. Rolef barátnője eleve nyugatnémet volt, nagybátyám pedig kapott engedélyt az illetékes minisztériumtól, hogy a dél-németországi Stuttgartban járhasson egyetemre. A jelszó az volt: el a szocialista NDK-ból.

Az East Side Gallery ma kötelező látnivaló
tovább »