Nagy dobásra készül az idei Könyvhéten a József Attila Kör immár hagyományosnak tekinthető JAK Piknik című programjával június 2-án 17 órától, melynek központi témája a képregény és az irodalom kapcsolata. Olvassátok el, mi vár rátok a rendezvényen!
Tavaly is volt JAK-tábor nyár végén, most piknik is lesz
Idén immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a minden évben nagy érdeklődésre számot tartó, kreatív és sokszor provokatív ARC-pályázatot és a hozzá kapcsolódó plakátkiállítást a az Ötvenhatosok terén. A szervezők idén is gondolkodásra, alkotásra buzdítanak, és július 12-ig várják a “Hol élsz Te?” kérdés inspirálta plakátokat.
Hasonlóan kreatív, és szabad technikával készült alkotásokat is várnak
A győri Gyermekek Háza kilencedik ifjúsági napján, melyet mostanában tartottak, most az utca volt a téma. Ennek apropóján diákújságot is kiadtak, melybe több alterblogos szerző is írt, de volt ott videoinstalláció is, amit Molnár Máté készített Győrről. Nézzétek meg őket, érdemes, nagyon jók lettek!
A TV2 lecsúszóban van. Eddig amit a csatorna virított az RTL-hez képest az elmúlt félévben, az a Jóban Rosszban sikere, a Joshi Bharaté (meg is szűnik mellőle a Mónika), és most ennek a jól felépített, kegyetlen vírusmarketinggel befuttatott netmémnekköszönhetően a Megasztár.
Miután Janka fotóin keresztül megmutattuk a nagy budapesti látképet, megkérdeztük újdonsült szegedi tudósítónkat, Berényi Csabát, hogy mi a helyzet Szegeden. Csaba kérésünkre belevetette magát a szegedi éjszakába, és talált egy zenekart, akiknek a bemutatkozó koncertjéről írt nekünk.
Ez itt az alterblog.hu. Civil újságírás, zöld témák, alternatív kultúra, naponta valami új. Ha írnál belénk, témaötleted van, anyáznál, írj mailt: hello (at) alterblog (pont) hu. El fogjuk olvasni.