rovat Budapest

Kire szavazzanak a liberálisok? Németh Hanna fotóriportja a rendezvényről 1

márc10

Ma a Republikon Intézet rendezvényén jártunk, hogy mit láttunk, megírtuk a Mandineren. Volt szó emberi jogi liberalizmusról, konzervatív gazdaságpolitikáról, ökoszociális piacgazdaságról, Lendvai Ildikó kérdéseiről, 1848. március 15-éről és még sok más izgalmas aktuálpolitikai eseményről, ajánljuk hát a cikket. És persze Németh Hanna képeit!

Heller Ágnes az első sorból nézte végig

Heller Ágnes az első sorból nézte végig

tovább »

Az instant vers elfogyott! – Kritika az Apokrif költőinek első antológiájáról 0

dec22

A könyvtárakban már elérhető, és lassan a könyvesboltokban is kapható lesz a Apokrif folyóirat költőinek első antológiája. A könyvben kilenc egyetemista (zömében az ELTE BTK magyar szakáról), pályakezdő költő ötven verse olvasható. Egy „kezdő antológia”, ha nagyon gáz, irgalmatlan veszélyforrás pályájukra nézve a benne publikálóknak.

tovább »

A Vörösmarty téri fenyő csak áll csendben, nem hivalkodik alatta karácsonyi vásár 0

dec18
Mi Bécsbe járunk adventezni, mások pedig hozzánk. Hogy miért is? A Vörösmarty téri karácsonyi vásár nem hivalkodik, a fenyőfája nem kiabál rád már 100 méterről, hogy hahó, jön a karácsony” A Vörösmarty téri fenyő csak áll csendben, szolid dísszel, a tövében egy rejtőzködő jászollal, szemben a plázabeliek giccskivilágításával.
A hangulata olyan, mintha egy kicsit visszautaztál volna az időben. A büféknél sem hamburgert, sem gyrost, sem kólát nem kapni, helyette van lepcsánka, sült hurka-kolbász, kürtőskalács, kenyérlángos, dödölle és forralt bor meg puncs és még több forralt bor, egyszóval minden, ami hagyományos és amivel se perc alatt leigázható bármiféle diéta.  Természetesen a sorok mindenhol hosszúak, az árak pedig leginkább felfele kerekednek. A kirakodók egységes faházakban kínálják a portékáikat, mivel a tömegben csak lépésben lehet haladni, ezeket bőven van idő szemügyre is venni. Leginkább kézműves, különleges ajándékok kaphatóak, nem egy WAMP-os művész található meg itt is. Megleshető az üvegfújó munka közben, aztán akad bőven minden fa alá és fára tehető jóság is, kerámiadíszek, egyedi fenyődíszek, nemezelt kalapok, ékszerek – a kínálat tehát messze jár az átlagos gagyitól, az áruk is többnyire.
A téren felállított színpadon ott jártunkkor épp moldvai dalokat játszottak, és már csak az a bizonyos pörgős szoknya hiányzott volna a teljes „nem is ebben a században élek, de jó” hangulathoz.  Itt egyébként minden nap akad valami nézni- hallgatnivaló vagy éppen táncház. A tér fölött magasodó Gerbeaud ház ablakait erre az időszakra adventi kalendáriummá változtatták, ezeket minden nap 17 órakor Karászy Szilvia harangjátékával és torony-fúvósokkal „nyitják ki”. De akad néha tűzzsonglőr, hegedűs bácsi, vagy breaktáncos csoport is, így téve teljessé a vásári mulatság hangulatát.

Mi Bécsbe járunk adventezni, mások pedig hozzánk. Hogy miért is? A Vörösmarty téri karácsonyi vásár nem hivalkodik, a fenyőfája nem kiabál rád már 100 méterről, hogy hahó, jön a karácsony. A Vörösmarty téri fenyő csak áll csendben, szolid dísszel, a tövében egy rejtőzködő jászollal.

Az árak leginkább felfelé kerekednek - fotó: Sáry Bernadett

Az árak leginkább felfelé kerekednek - fotó: Sáry Bernadett

tovább »

2010 minden bizonnyal Orbán Viktor éve lesz, ha nem a patásördögé 3

nov24

Politika. Kuncze Gábor kockás füzetlapról nyomta Debreczeni József ma bemutatott Arcmás című könyvének méltatását, majd hozzátette, a “könyv Orbán Viktorról szól”. Dávid Ibolya MDF-es sztorikat mesélt, a kiadó pedig “fontosnak, nagyon fontosnak” nevezte a kötetet. Vajon van-e Orbán-fóbiája Debreczeni Józsefnek? És vajon dedikálta-e a szerző könyvét az Indexnek?

Kuncze, Debreczeni, Dávid, hátul Herényi - fotó: Németh Hanna

Kuncze, Debreczeni, Dávid, hátul Herényi - fotó: Németh Hanna

tovább »

Román elnökválasztás, csornai időközi és Józsefváros: kire szavazzunk ma? 2

nov22

Politika. El akarsz menni szavazni, de még nem döntötted el, ki mellé húzd az ikszet? Nem akarsz elmenni, mert úgysem lesz jobb semmi? Most hallottál róla először, hogy ma választások vannak? Mindegy, melyik kategóriába tartozol, ez a cikk neked szól. Megmondjuk, hol, kire szavazz. Kampánycsend-sértés ez? Leszarjuk. Menj inkább a továbbra, és elkezdjük osztani.

Már megéri, ha ő lesz Markó Béla utódja

Már megéri, ha ő lesz Markó Béla utódja

tovább »



az alterblog.hu a WordPress blogmotort használja, FREEmium Theme sablonnal.
fejlesztette Dariusz Siedlecki, közzétette a FreebiesDock.com, átalakította a Green Apple.

alterblog.hu Összefogás a Rómer Házért!