Indult nemrég egy magát Vaskakasnak nevező blog, ami a győri közélettel foglalkozik – hívták fel rá figyelmünket mailben. “A város itt maradt kukorékoló nélkül. Ezt a hiányt próbálja pótolni a Vaskakas” – áll a blogon sok-sok Borkait és a helyi Fideszt gyalázó poszt között. A Facebookon kicsit megfuttattuk már a blogot, most kérdésfelvetünk egy kicsit itt is.
Az, hogy mailben kaptunk egy levelet, miszerint elindult egy új Győrrel foglalkozó oldal, már önmagában megér egy posztot (a Mássalhangzók projektnéven futó ifjúsági rádiót például meleg szavakkal üdvözöltem itt) – persze nem az e-mail miatt, hanem ami abban áll. Most is így történt: elindult egy Vaskakas nevű valami, ami elég alacsony színvonalú Borkai- és Fidesz-gyalázó bejegyzéseket közöl olyan szellemes felvetésekkel, miszerint Borkaiból akár pápa is lehet. Ööö, szóval igen.
De mit is akar a blog?
A Vaskakas a lusta győriek jelképe. Már a török időkben is tőle várták, hogy időben figyelmeztesse őket a veszélyre, amíg a derék balga győri polgárok szájaszélén édes nyál csorgott le, miközben gazdagságról, szépségről, igazságosságról, szabadságról, egyenlőségről és testvériségről álmodtak pihe-puha ágyukban. Manapság is ugyanezt teszik, s közben a város urai, s egyéb hatalmasságok a kétharmados (valójában 100 %-os) hatalmukkal (vissza)élve ott vágják át őket, ott lopják ki a szemüket, ahol csak nem röstellik.
A Fideszt tehát nem kicsit utálják a szerzők, vagy a szerző. Hogy vajon személyes érintettség okán, vagy csak simán hobbiból, az most lényegtelen. Érdekes megnézni azt is, ami ezután jön, mert kiderül belőle, hogy aki írta, nagyon jól tájékozott a győri médiaügyekben is + itt rejlik a blog krédója is a végén:
És a derék győriek szemlehunyva(-sütve) hallgatnak. Hivatásos harsonájuk nincs: a főlapot egy csak a profitra (és a jó kapcsolatokra) vadászó külhoni médiamágnás csoport működteti; a valahai független hetilapot a mi pénzünkből megvásárolta a városháza, sőt melléje még egyet is működtet, fizet – szintén a mi pénzünkből. A szocik gründolta baloldali ingyenes lap, mely hivatva lett volna némi médiaegyensúlyt teremteni a városban, a szegfűsök hülyeségén elvérzett (majd persze a helyi választások előtt néhány hétre még tán feltámasztják). Így a város itt maradt kukorékoló nélkül. Ezt a hiányt próbálja pótolni a Vaskakas.
Azt mondjuk mindig is tudtuk, hogy nem a Kisalföld fog nekünk felderíteni különböző korrupciós ügyeket a megyében, az a mondat viszont elég sokat elárul a szerző jólinformáltságáról, hogy a Tükör a szocik hülyeségén vérzett el. (Az a sztori röviden, hogy ha lett volna eszük, nem egy ennyire kampányújság-ízű kampányújságot készítettetek volna, hanem egy balos beütésű, de azért vállalható valamit, ami akár sikeres is lett volna hosszú távon. Persze a Népszava Lapkiadó így sincs rózsás anyagi helyzetben, sokat késtek a flekkdíjak, tavasszal még azt is rebesgették, csődbe megy a nagymúltú napilap.)
Nagy jövőt nem jósolunk a Vaskakasnak, arra azonban roppant kíváncsiak vagyunk, milyen dobásokkal rukkol még elő az önkormányzati kampányig az oldal. Lesz-e rajta valami exkluzív kontent, ami kampánytéma lehet? Mondjuk valami szaftos szexbotrány fideszes városházi képviselővel vagy valami epic lopós sztori? Szerintünk inkább nem, de végülis miért ne? Aztán hogy október 3. után mi lesz a bloggal, az már most erősen borítékolható.
Frissítés 1: Az AltNyil blog szemlézte cikkünket és győri blogcsörtét vizionált.
Frissítés 2: A Vaskakas reagált cikkünkre: igen, vannak szaftos sztorijaik, de nem kampányolnak, mert a sajtó mindig ellenzéki, így ők is azok. De azért nyitva tartják szemüket más irányokba is.
Mit gondoltok az oldalról, ki állhat mögötte? Milyen motivációval? Szükség van rá? Egyáltalán: van-e értelme Győrben bármilyen médiumot csinálni?




kövess minket twitteren!
lépj be iwiwes klubunkba!
rajongj értünk!



Ha kampánycéllal készült is a blog, fingjuk nincs hogyan kell az olyat csinálni.