450 ezer forint gyűlt össze a Rómer Ház javára – mondta az Alterblognak Koch Barnabás, a Civilek a Rómerért kezdeményezés koordinátora. A befolyt összeg nagy százalékát a Rómer a rezsiköltségek kiegyenlítésére fordítja. Ez az összeg nagyjából három havi villanyszámla kiegyenlítését fedezi. Ezen kívül egy kisebb összeget a fapadlózat régóta aktuális kijavítására szánnak.

Koch Barnabás és Hajnal Zoltán, mögöttük a köszönőtábla
Azt gondolom, elmondhatjuk: sikeresen ért véget a Civilek a Rómerért kezdeményezés által létrejött Rómer Fesztivál.
Természetesen kérdés, hogy mit nevezünk sikernek. Amennyiben a befolyt összeg és a fesztiválon résztvevők száma alapján ítélünk meg egy fesztivál, annyiban elmondhatjuk: ez a fesztivál sikeres volt. Ha viszont arra a kérdésre kell válaszolnunk, hogy sikerült-e megmentenünk a Rómert, azt kell mondanunk: nem tudjuk. A kétnapos fesztivál 450 000 Ft bevételt eredményezett. Félreértések elkerülése végett: ez az összeg nem született volna meg, ha a fellépők művészek nem ingyen vállalják a szereplést, ha a büfé nem ajánlotta volna fel nyereségét, ha… Bízunk abban, hogy ennek a kezdeményezésnek a kapcsán elindul egy kis összefogás. Szeretnénk ugyanis elérni, hogy a Rómer Ház nagyobb szerepet kapjon a megye és a város életében. Ezért természetesen a jövőben bármikor készen állunk tenni valamit. Rajtunk nem fog múlni!
Felkerült a Rómer falára egy köszönőtábla is, ezen több alterblogos arc is szerepel. A táblán szereplő nevek, betűrendben: Alterblog, Apnoe zenekar, Beyer Ildikó, Birta Miklós, Bukovics Martin, Cirkó film – Másképp Alapítvány, Colombre Band, Cserefa zenekar, Csuti Potik Sound System, Dániel Balázs és zenekara, Derzsi Vanda, Fagyott Kutyaláb zenekar, Fűzfa Bence-Varga József-Fekecs Ákos trió, Gerencsér Károly, Győri Tükör, Hermaion Irodalmi Társaság, Import Impró, Jörg Tibor, Kádár Sándor, Kisalföld, Kollár Zsófia és Barcsai Boglárka, Kovács Zoltán, Mesó és barátai zenekara, Nagy Péter, Németh Hanna, Palatia nyomda, Romungró fiúk, Takáts Eszter, Tóth Péter, Triász, Wakachuka és Wenk zenekarok.
Részünkről a legnagyobb köszönet egyébként Koch Barnabásnak jár, aki idejét nem sajnálva szervezte és vitte vállán a Rómer ügyét. És reméljük, hogy lesz folytatása a kezdeményezésnek.


kövess minket twitteren!
lépj be iwiwes klubunkba!
rajongj értünk!



Örülünk, hogy segíthettünk. Ha van hasonló kezdeményezés, ami a város “elUFOsodása” ellen küzd, állunk rendelkezésére!
Csak egy e-mail, és segítünk!
Ha betiltanák a dohányzást a pincében, és a büfé színvonalasabb lenne, akkor többen járnának koncertre és egyéb rendezvényre….
…ez teljesen jogos! A Rómert a vendéglátás szempontjából kellene újragondolni és talán nem is lenne szükség mentőakcióra!