Hatalmas hó esett le az elmúlt napokban. Workshopunk során utánajártunk, hogy ez milyen fennakadásokat okozott a busz- és vonatközlekedésben, illetve az oktatásban. Nézzük.

A buszvégállomás: ez mind sár és latyak
A MÁV nagyon segítőkész volt: a vasút dolgozói az Alterblognak elmondták, hogy a vonatok nagyjából 10-30 perces késsel járnak. Ez nem a MÁV hibája, hanem az időjárásé – a nemzetközi vonatok késtek egyébként a legtöbbet. Megszólaltattunk peronon várakozó embereket is, akiknek az egész napjuk ugrott a késések miatt. Megjegyezték: a MÁV mindig másra hivatkozik. Még nyáron sem képesek a vonatokat menetrendszerint indítani, amikor hónak hírét sem hallani – panaszkodtak az utasok. Megtudtuk, hogy az utasokat csak abban esetben kárpótolják az elmaradások miatt, ha konkrétan bizonyítani tudják, hogy ebből káruk származott mondjuk egy felmondólevéllel a kezükben – megkaphatják a jegy tíz-tizenötszörösét.
A Kisalföld Volánnál érdekes dolgokat tapasztaltunk: hiába kérdeztünk akárkit, rögtön az információszolgáltatás útvesztőjében találtuk magunkat. Az információs pulttól átirányítottak minket Horváth Ernő forgalmi vezetőhöz, aki nem volt hajlandó nyilatkozni nekünk, így rögtön átirányított minket egy másik kollégához, aki természetesen nagyon elfoglalt volt és sajnos nem tudott rendelkezésünkre állni. Rövid konzultáció után azt mondták, ha információra van szükségünk, az Ipar utcában talán kaphatunk. Konklúzióként levonhatjuk: hiába kérdeztünk meg három embert, egyik se volt hajlandó megválaszolni hétköznapi kérdéseinket – holott ugye ez lenne a munkájuk.
A helyi közlekedés a menetrendnek megfelelően zajlott, nem nagyon volt fennakadás, de az információs szolgálat munkatársa elmondta, hogy ez nem feltétlenül fog így maradni a nap hátralevő részében. Délután kettőtől ugyanis elszabadul a pokol: 10-15 perces késésekre lehet számítani, ha a hó a délelőtti intenzivitással esik tovább. A helyi középiskolákat is érintette a hó: a Bercsényiben mindenkit hazaengedtek az ötödik óra után.

A nemzetközi vonatok késnek a legtöbbet
A Péterfy Sándor oktatási központban is gondokat okozott a havazás. Hujber Krisztina igazgatási ügyintéző lapunknak elmondta, hogy kollégái közül többen nem értek be nyolcra, emiatt néhány osztálynál helyettesítették a megkésett tanárokat. A Bercsényihez hasonló intézkedésnek azonban nem látták szükségét, mivel a vidéki tanulóknak a tegnapi nap folyamán sem volt problémájuk a hazajutással.
Várnagy Dániel hírösszefoglalója és jegyzete


kövess minket twitteren!
lépj be iwiwes klubunkba!
rajongj értünk!



Ügyeske! Köszönjük!
A sok kilyukadt képes vita után végre lezárult a dolog :D