A Rómer-ház megmaradásáért indult összefogás igazán szívet melengető egy civil lelkületű honpolgár számára. Ritkán adódik példa arra, hogy valódi tömegeket legyen képes megmozgatni egy nemes ügy – és az ügy nemességéhez ez esetben kétség sem férhet. A Rómer körüli diskurzus azonban túlmutat önmagán, a kultúra – ezen belül is az underground kultúra – fenntarthatóságának, finanszírozásának kérdését veti fel.

A Rómer-háznak már a létezése is csoda - fotó: Szami

Legalább annyian nyilvánítottak indulatos véleményt az alternatív kultúra közpénzből való támogatása ellen, mint ahányan mellette. Jelen cikk azzal a céllal íródott, hogy a témában felmerülő jellemző érveket ütköztetve, heves érzelmektől mentesen próbáljon választ adni nyitott kérdések egész sorára, két részben.

Az apropó

A Rómer-házzal kapcsolatos vita kiindulópontja mára minden, a témában érdekelt olvasó előtt ismert, más helyi és országos médiumok mellett az Alterblog is részletesen foglalkozott vele. Röviden elég annyit feleleveníteni ezzel kapcsolatban, hogy a Rómer-ház a 2010-es évben nem kapja meg az utóbbi években kiharcolt éves támogatást a megyei önkormányzattól, és mivel – programkínálatához és kulturális jelentőségéhez mérten – igen alacsony költségvetéssel működik, ezért még ez a néhány millió forintos forráselvonás is komolyan veszélyezteti a működését.

Sokan úgy vélik – és erre a város prominensei következtetni is engedtek nyilatkozataikkal –, hogy ez összefüggésben áll a Rómer-házzal szoros kapcsolatban működő Mediawave fesztivál költözésével, amire azért került sor, mert a szervezők szerint a város messze nem volt olyan segítőkész a nemzetközi hírű és a városban valódi kulturális sokszínűséget megvalósító fesztivál támogatásában, ahogy azt egy ilyen kaliberű rendezvény méltó megrendezéséhez elvárni lehetne. Egyszerűbben szólva: a Rómer büntibe került.

A fősodorba az undergroundból kúszik fel egy-egy előadó - fotó: Szami

A képet utólag némileg árnyalta dr. Szakács Imre (a megyei közgyűlés elnöke) sajtóközleménye, amelyben kifejti, hogy a lépést (a Mediawave költözésén túl) a megye csődhelyzet-közeli állapota indokolta, a támogatásmegvonás mégis sok kultúraszerető ember felháborodását váltotta ki. De nemcsak a Rómer pártján csaptak magasra az indulatok, hanem ellenében is. A legkülönbözőbb vélemények láttak napvilágot, amelyben elvi álláspontok és ízlésbeli kérdések is szerephez jutottak, többen megkérdőjelezték a Rómer-ház által képviselt művészeti koncepció értékeit, az általa nyújtott szolgáltatás színvonalát, leggyakrabban mégis úgy állították be a Rómert, mint a közpénzeket tejelő állami (ez esetben önkormányzati) emlők után jajveszékelő, élhetetlen magyar kulturális projektek mintapéldáját. A vita, amely különböző lapok hasábjain, internetes médiumok kommentjeiben és kocsmai asztaltársaságok körében dagadt a napi közbeszéd tárgyává sajnos eleddig nem jutott magasabb szintre a demagóg szólamok puffogtatásánál. Ezért érdemes néhány kérdést tisztáznunk:

Mi az az underground, és miért szeressük/utáljuk?

Az underground olyan művészeti mozgalmak, termékek, művek, alkotók és médiumok gyűjtőfogalma, amelyek a hivatalosan elismert, széles körben elfogadott, közkedvelt és ismert művészetekkel ellentétben általában szűkebb körben fejtik ki hatásukat, rétegigényt jelenítenek meg és gyakran még ezt a réteget is tovább parcellázzák a különböző szub- és szub-szubkulturális kötődések. Eseményei, produktumai minden esetben alulról jövő kezdeményezésként valósulnak meg, klasszikus értelemben vett intézményesített keretei nincsenek, nem profitorientált, és majdnem mindig forráshiányos, az alkotók, szervezők – anyagi értelemben vett – önerejéből épülnek fel.

Mivel az underground kultúra hagyományos, intézményesített bekerülési követelményeket nem feltételez, annak alakulásáról kizárólag a befogadói kör érdeklődése dönt, a lehetőséghez és figyelemhez jutás pedig – ugyan szűkebb körben – , de egyszerűbben és kisebb áldozatok árán érhető el. Ennek eredményeképpen az underground művészetnek megvan az a képessége, hogy gyorsabban, rugalmasabban és sokszínűbben tud reagálni a mindennapi élet aktualitásaira. Jóllehet az előfeltételek nélküli bekerülés egyik hozadéka, hogy gyakran a professzionalizmust nélkülöző művészeti produktumokat is magához vonz a földalatti kultúra, ugyanakkor a befogadói szelekció elég jól tisztítja is a felhozatalt.

Nemcsak a Rómer pártján csaptak magasra az indulatok - fotó: Szami

Más szóval könnyen megtörténhet, hogy szívszélhűdéses állapotba kerülünk egy nádi hegedűvel, tilinkóval és torzított ukulelével felfegyverkezett rockabilly-együttes koncertjére tévedve, de az a meglepő fordulat is érhet bennünket, hogy a Mediawave-en rájövünk: az északnyugat-kínai Dzsungária tartományából ideröppent ujgur flamenco-zenészek korántsem olyan rosszak, mint amekkorát röhögtünk a programfüzetet olvasva, sőt.

Ami viszont témánk szempontjából

a legfontosabb: igaz, hogy az underground rétegügy, igaz, hogy a közpénzek allokációjára nézve vannak ezen túl is életbevágóan fontos, kielégítendő igények (hogy csak a Szakács Imre által említett szociális és gyermekvédelmi bentlakásos intézmények fenntartását idézzük), igaz, hogy az underground nem vonz tömegeket, és néha kicsit szedett-vedett, de invenciózus természetével, gyorsan reagáló, alakuló, változó tartalmaival, sokszínűségével és frissességével nemcsak felüdít, hanem egyszersmind a kulturális utánpótlást is szolgálja. A művészeti élet dinamikájához hozzátartozik ugyanis, hogy a mainstream kultúra az undergroundból táplálkozik.

A fősodorba az undergroundból kúszik fel egy-egy előadó vagy mű (ld. az MR2 arculatváltása után ismertté vált magyar könnyűzenei együtteseket). Ha tehát nincs meg a jövő mainstreamjének a mai underground utánpótlása, akkor ötven év múlva is ugyanazt olvassuk, hallgatjuk, nézzük, amit ma alkottak. És bár szeretjük a Kispál és Borzot, nem várhatjuk el Lovasitól, hogy negyven év múlva járókeretre támaszkodva énekelje: „Nem mosunk bugyit, hogy tiszta…”

Miért sajnáljuk/szeressük/támogassuk a Rómert?

A Rómer-háznak már a létezése is csoda városunkban.  Győr szeretné magát kultúrvárosnak beállítani, de ez sajnos csak részben igaz. A győri lakosság tapasztalataim szerint két szegmensre osztható: a szűkebb körben fellelhető, kultúrára fogékony, ám ízlésében kissé konzervatív, koncertre, színházba járó polgáremberére, és a magaskulturális élmények létrejöttét és befogadását nem különösebben forszírozó átlagmagyarok tömegére. A progresszív értelmiség csupán nyomaiban fedezhető fel, és ez fájó hiány egy Győr rangján álló város számára. A Rómer ennek ellenére vert gyökeret nálunk, és hosszú évek óta szolgálja – mert ez valódi szolgálat – azokat a győrieket, akik élnek-halnak egy kis kulturális pezsgésért.

Egyszerűbben szólva: a Rómer büntibe került - fotó: Szami

Félreértés ne essék, nem feledkeztem meg a nemzetközi hírnévnek örvendő Győri Balettról, a Győri Filharmonikus Zenekarról, a színházról, és a Győri Nyárból egész évessé tágult (hígult) fesztiválsorozatról, a város kiváló múzeumairól, ám azt is tudni kell, hogy a kultúra nem áll meg itt. Ezek, hogy úgy mondjam, a kötelező körök, a szükséges minimum, ami nélkül nem is álmodozhatnánk arról, hogy európai városnak tekinthessük magunkat, de a „pezsgő kulturális élet” közhelyszerű szófordulatát ezzel még nem érdemeltük ki. A Rómer-ház az az alulról szerveződött intézmény, amely felvállalta, hogy összegyűjtse és ösztönözze mindazokat a művészeti törekvéseket, amelyek máskülönben nem bontakozhatnának ki városunkban. Azoknak az embereknek a figyelmére számít, és azon emberekért jött létre, akik megértik ugyan, hogy ízlésük nem tömegízlés, és hajlandóak elfogadni, hogy az emberek többségének köztéri Edda-koncertekre és Illényi Katicára van szükségük, de a Bonnie Tyleren túlmutató kisebbségi igényeiknek ők is érvényt szeretnének szerezni.

Különös jelentősége van a Rómernek

a fiatalok kulturálódása szempontjából. Senki nem vitathatja annak jelentőségét, hogy létezzenek olyan régimódi klubok, ahová a város gimnazista és egyetemista korú diákjai nem azzal a kizárólagos szándékkal járnak, hogy a legkülönfélébb pszichostimulánsokat lapátolják bele a szájukba, hanem olyan kulturális történések részeseivé váljanak, amelyek gondolkodásukat differenciáltabbá, világszemléletüket nyitottabbá, érzelmi életüket gazdagabbá teszi.

Jelen pillanatban kimondható, hogy a város különböző terein felállított színpadokon alkalmanként megrendezett monstre koncerteknek (amelyek zenekarválasztása azt a benyomást kelti bennünk, hogy a nyolcvanas évek óta nem történt semmi a zenei életben), a már említett nívós, de körülhatárolt profillal rendelkező kulturális intézményeknek, a Győr Pláza mozija agyrohasztó vígjátékainak és a városi Babamúzeumnak egyetlen (!) alternatíváját a Rómer-ház adja. A Rómer korábbi támogatása ráadásul arcpirítóan kis töredéke a fenti intézmények és rendezvények költségvetésének. Röviden szólva: a többség megkapja, ami jár neki, de a kisebbség is meg kell, hogy kapja, amit szeretne.

A második rész témái: Miért adóforintokból? Mit tegyünk tehát, hogy megőrizzük a győri undergroundot? Stay tuned, nemsokára folytatjuk!