Báthory Erzsébetet évszázadok óta minden idők leggonoszabb nemes asszonyaként tartják számon, aki méltó helyet foglal el az antikrisztusok arcképcsarnokában. A történelemkönyvek lapjain női Drakulaként, vagy Drakula menyasszonyaként is emlegetik, akinek ha fele ennyi bűne lett volna, akkor is a pokol legmélyebb bugyrában végzi, valahol Júdás és Lucifer előtt eggyel.

A film egy lyukas garast sem érne Anna Friel szépsége nélkül

A boszorkánysággal, vérvedeléssel, fiatal szüzek és gyereklányok hobbiszerű gyilkolászásával vádolt grófnő egy igazi démonikus figura, akinek legendája az emberi gonoszság egyik legdöbbenetesebb története. A legenda szerint a grófnő olyannyira rettegett az öregedéstől, hogy összetörette tükreit, és egy gonosz boszorkány segítségével kitanulta az örök fiatalság titkát és a szépség konzerválásának okkult tudományát. Mindennek azonban ára volt, hiszen a bőrfeszesítő,  ráncfeltöltő és narancsbőrűző főzethez szűz lányok vérére volt szükség, ezért a grófnő pincéjében nagyüzemben zajlott a szüzek lecsapolása és kizsigerelése. Legalábbis a legenda szerint.

Az esetek többségében a legenda sokkal

érdekesebb, mint a valóság. Juraj Jakubisko, szlovák filmrendező Báthory című filmje egyszerre meséli el a Báthory Erzsébet grófnő alakja köré fonódott legendát, és a legenda mögött megbúvó igazságot. Minden idők legdrágább közép-európai szuperprodukciója rehabilitálja a grófnőt, és fölmenti őt az évszázados véres vádak alól.

Báthory Erzsébetet (1560 – 1614), Nádasdy Ferenc, a Fekete Bégként is emlegetett híres-hírhedt törökverő feleségét, az egykori Magyarország legvagyonosabb asszonyát, Thurzó György nádor, a fent már említett vádakkal, 1610-ben, egy hatalmas boszorkány- kirakatper keretében elítélte, és a csejtei várba falaztatta. Thurzó György számára a boszorkánykodás vádja leginkább csak ürügy volt a grófnő hatalmas vagyonának megszerzésére.

A Báthory című film mindezt úgy interpretálja, hogy Thurzó György nem csupán a vagyonra, hanem Nádasdy Ferenc örökifjú özvegyének, Erzsébetnek a kezére is pályázott, de minden egyes próbálkozása durva visszautasítással ért véget. A filmnek ebből a szempontból létezik egy olyan feminista olvasata, hogy milyen szemétségekre képes egy reménytelenül szerelmes férfi, aki soha nem kaphatja meg a kiszemelt nőt. Jakubisko Báthory Erzsébete egy kő kemény nő, aki a film 138 perce során végigjárja az asszonyi és anyai szenvedés minden egyes stációját.

Erzsébet halálát misztikus elragadtatásként ábrázolja a film

Például férje erőszakos behatolása miatt a szülés előtt nem sokkal elvetél, majd férjét is elveszíti, később szerelme, a híres festő, Caravaggio is elhagyja,  eztán kedves szolgája, a javasasszony Darvulia, Erzsébet életének megmentője is távozik az élők sorából, eztán összeesküvés áldozata lesz, megvádolják boszorkánysággal, egy koncepciós perben ártatlanul elítélik, bezárják a csejtei vár börtönébe, és elszakítják tőle egyetlen és szeretett fiát, Pált, akit rá akarnak bírni, hogy tagadja meg anyját. Erzsébet mindezen csapások ellenére nem tagadja meg hitét, így nyerve minden játszmát, ártatlan hősként hal meg. A film megható zárójelenete egészen döbbenetes, melyben az idős és megtört Erzsébet úgy fohászkodik Istenéhez, mint a halálát váró Krisztus a kereszten. Erzsébet halálát egy misztikus elragadtatásként ábrázolja a film, mely pogány, boszorkányos jellege ellenére szenthez méltó halál, melyben ott van az üdvösség ígérete.

A képlet persze nem ilyen egyszerű,

ugyanis nem csupán arról van szó, hogy itt van ez a szegény Báthory Erzsébet, akit ártatlanul meghurcoltak, és tönkretettek, miközben ő makulátlanul tiszta volt, mint a szűz fehér hó. A filmben nem egy angyali, sápadt arcú, kisírt szemű Immaculata téblábol imára kulcsolt kézzel egyik kápolnából a másikba, keseregve az emberiség bűnei fölött érzett bánatában. A kép ennél sokkal komplexebb és árnyaltabb. A grófnő itt-ott elkövet kisebb- nagyobb vétségeket, és a film végéig nem lehetünk egészen biztosak abban, hogy valóban bűnös, vagy áldozat a mi Erzsébetünk. Az összetettség nem csak a grófnő alakjának megjelenítésére, hanem a film egészére igaz. E cseh-szlovák-brit-magyar-amerikai kooprodukció (már ez önmagában véve összetett!) egyszerre gyönyörű szép, romantikus, rémisztő, misztikus, bizarr, gyötrelmes és gusztustalan.

A már említett kettős látásmód mindvégig jellemző a filmre, ami nagyon ügyesen feszültséget generál a nézőben, aki nem tudja eldönteni, hogy ki a jó, és ki a gonosz, mi az igazság, és mi a hamisság, mi a valóság, és mi az álom. Ahogy haladunk előre a történetben, a jólnevelt történelmi film fokozatosan egyre szürreálisabbá válik, és a film közepe felé egyes jelenetek drogos víziók hatását keltik. Báthory Erzsébet nagy őrülésjeleneteinél időnként azt hittem, hogy egy Greenaway-filmet látok a mozivásznon. A film brechti, elidegenítő gesztusai azonban elűzik Greenawayt, és újból Juraj Jakubisko történelmi tablójának szemlélői leszünk. A Báthory olyan, mint egy élénk színekkel kifestett, és erős kontúrokkal megrajzolt, meglevenedett történelmi atlasz. Ez a történelmi atlasz a hivatalos tananyag mellett tartalmazza azokat a pikáns és érdekes részleteket, és mellékes információkat, amiket előszeretettel spórolnak ki a történelemtankönyvekből.

A film felmenti Báthoryt az évszázados véres vádak alól

Gondolok arra, hogy a filmből kiderül, hogy akkoriban mi volt rádió, iPod, ingyen wifi, görkorcsolya, snowboard, wellness és stylist helyett. A film mindehhez mérten komoly és széleskörű motívum- és szimbólumkinccsel rendelkezik, ilyen például a velencei kék rózsa, vagy a fagarott király sakkfigura,  melyek időről-időre visszatérnek. A Báthory nagy erénye, hogy a nagy összefügéseket a kicsi, apró részletekre való ráfókuszálással világítja meg, és ezek adják általában a kulcsot a titkokhoz és a rejtélyekhez. A Báthoryban emelett a monumentalitás is jelen van, például a nagy csatajelenetekben, vagy a tömeges kínzójelenetekben, vagy a film legpompázatosabb színében, a bécsi operabemutatóban.

Hiába a nagy költségvetés, a monumentalitás,

a történelmi hitelesség, a részletes kidolgozás, és a látvány, az egész film egy lyukas garast sem érne a Báthory Erzsébetet játszó Anna Friel szépsége, tökékeny bája, de legfőképp drámai és hiteles alakítása nélkül. Egészen döbbenetes az a finom és nem eltúlzott játék, amivel rendezői parancsra hol megszépíti, hol megcsúnyítja Erzsébetet. Ebben azonban nem csupán az ő színészi munkája van benne, hanem Patkós Júlia jelmeztervezőé és a tehetséges és kreatív designer- és stylistcsapaté, akik mesés ruha- és hajkölteményekkel járultak hozzá a film sikeréhez.

Összességében, Jakubiskónak csak megköszönni tudom, hogy a szlovákokról végre nem csak a főnyelvész, kohógyári munkásból lett államfő, magyargyűlölő hőzöngése fog eszembe jutni, hanem az, hogy a szlovákok tudnak ilyen zseniális filmet készíteni. Azonban az nagyon jellemző, hogy a Báthoryt azért nem jelölték Oscarra, mert a szlovákoknak nem volt elég nemzeti alkotás. Hát, úgy kell nekik! Mi azért mindenesetre örüljünk ennek a magyar törénelmi témájú filmnek, amiben végre nem hazudnak a magyar történelemről.

Az összefügéseket a kicsi, apró részletekre való ráfókuszálással világítja meg

Akinek van gyomra, vevő a történelmi témákra, a romantikát sem veti meg, és akinél belefér némi giccs, és parasztvakítás, és nem túlságosan földhözragadt, és a vallási témáktól sincs rosszul, és szeret szép embereket a mozivásznon látni, annak biztos befutó a Báthory. Nekem egyértelműen 10/10-es!

A filmet a Rómer Ház Hrabal artmozija is játsza! Barátunk, a Mandiner blog itt ír az alkotásról.