Mint azt lapunk párszor már hírül adta, civilek szerveződni kezdtek a Rómer Ház megmentéséért, miután a megyei önkormányzat megvonta a háztól az eddigi ötmilliós támogatást. A civil kezdeményezés koordinátorával, Koch Barnabás dobossal a győri underground egyetlen helyének túlélési esélyeiről beszélgettünk.
Miért kezdtétek el Rómer-mentő akciótokat?
Jól kitalált és működő alternatíva nélkül nem szabad bezárni, ellehetetleníteni egy ilyen helyet. Itt filmművész, képzőművész, zenész, irodalmár, színjátszó kap lehetőséget összetalálkozásra, bemutatkozásra, és a művészetek iránt érdeklődő a velük való megismerkedésre, eszmecserére. Egyáltalán nem elhanyagolható az a tömeg, aminek szüksége van egy ilyen fórumra, melyet a Rómer testesít meg. Jó darabig Pesten éltem, ott részt vettem ilyen funkciójú intézmények életében és pontosan tudom, ezek mennyire fontosak, mennyire nagy közösségteremtő és formáló erővel rendelkeznek. Győrben ráadásul ez az egy van csak…
Koch Barnabás 1979-ben született Győrben. A Jedlikben érettségizett, majd a Kőbányai Zenei Stúdió dob tanszakán tanult tovább – végzettségei szerint hangmester, mérnök-informatikus és zenész. A közönség a Frazír, a Dubcity Fanatikz, a Fagyott kutyaláb zenekarokból, illetve a Rácz Krisztián trióból vagy Dániel Balázs triójából ismerheti.
A probléma az, hogy a 30 ezres évi látogatószám ellenére masszívan veszteséges a hely.
A ház közönsége főleg fiatalokból áll, akiknek zsebpénzéből nyilván nem működhet egy ilyen intézmény önfenntartóan. A fiatalok támogató aláírásaiból kiderült, hogy sokan vannak, akiknek fontos a hely. Az is sokatmondó adat, hogy az egyik közösségi portálon négy nap alatt több mint kilencszázan támogatták a kezdeményezésünket.
Hogyan fogadta a Rómer Ház csapata a kezdeményezést? Egyáltalán, van valamilyen szerepük benne?
Nagyon örültek neki és szerintem lelkiekben is sikerült segítenünk őket egy ilyen kilátástalannak tűnő helyzetben. Nem akartak szerepet vállalni benne, annak érdekében, hogy ez egy tisztán civil kezdeményezés maradhasson. Minden kezdeményezés tőlünk indul, de amiben közreműködésükre van szükség, abban segítenek minket.
Olyan hangokat is hallani a városban, hogy akciótokkal a megyei önkormányzat ellen hangoljátok a Rómerbe járókat.
Ez csak valami félreértés lehet. Nem a megye ellen irányul kampányunk, hanem a Rómer mellett. Egyszerűen azt szeretnénk megmutatni, hogy annak a rengeteg fiatalnak, aki szereti a Rómert, a szellemi és kulturális fejlődése is veszélybe kerül a Rómer Ház esetleges bezárása által. Ha valaki kifejezi szimpátiáját velünk kapcsolatban, annak örülünk, de a politikától el kívánunk határolódni. A kultúrát a politikai helyzettől függetlenül tartjuk fontosnak, igaz, a párbeszédnek a Rómer kérdésében a jelenleginél sokkal hatékonyabban kell működnie. Az én meglátásom szerint a ház szerepét könnyen lehetne fejleszteni olyan irányokba, melyek az önkormányzat egyéb céljainak elérésében is segítenek: például a ház drogmegelőzésbe való bekapcsolásával, így ott lehetne kampányolni a drog ellen, ahol a fiatalok művelődnek, szórakoznak és kikapcsolódnak. Támogatnám Győrre vonatkozóan azt a programot is, mely átgondolt és struktúrába foglalt formában az ifjúságot fejlesztené, alkotásra ösztönözné, a kultúra művelésére és szeretetére nevelné.
Szakács Imre a kezdeményezésre adott válaszában kiemelte, csődhelyzetbe került a megyei önkormányzat, így az a jogszabályban előírt kötelező feladatait sem lesz képes maradéktalanul ellátni, nemhogy az önként vállaltakat, mint például a Rómer finanszírozását.
Sajnálattal halljuk a hírt, ugyanakkor reméljük, hogy ügyünk nincs veszve. Ha szeretnénk felzárkózni Európához, akkor nem csak a gazdaságban kellene eredményekre koncentrálnunk, hanem a kultúrában is. Egy országot nemcsak a GDP-je alapján ítélnek meg az emberek, hanem kultúrája alapján, az írek ebben például nagyon jók: elég, ha csak Michael Flatley-re vagy a U2-ra gondolunk. Biztosítani kell a megfelelő közeget, mert e nélkül nem fejlődik ki az ember kultúra iránti érzékenysége. Ha érzékenység nincs, akkor nincs alkotás és nincs befogadói érdeklődés sem. A kultúrának a mainál nagyobb szereppel kell beépülnie mindennapi életünkbe.
Egy-két kivételtől eltekintve a győri fesztiválokon már csak azok nem kapnak helyet, akik itt élnek és itt próbálnak alkotni.
Vannak húzóemberek, őket kell megtalálni és lehetőséget adni nekik, hogy ne mindent önerejükből kelljen létrehozniuk. Ha megfelelő lehetőséget kapnak, végre lesz alkalmuk bizonyítani. A jelen helyzetből nehéz lesz elmozdulni, de fel lehet rá készülni. Így el lehetne érni, hogy Győr is elkezdjen felkapaszkodni azon a kulturális vonalzón, amin az utóbbi időben eléggé visszacsúszott. Nézzük meg Pécset. Itt helyi erők is fellépnek a helyi rendezvényeken: a Kispál és a Borz, a Kiscsillag vagy mondjuk a 30Y. Ők pillanatnyilag ma Magyarország legnépszerűbb zenekarai közül valók. Tudunk mondani hozzájuk hasonlóan ismert győri együttest?
Január 22-23-án csúcsosodik ki kezdeményezésetek egy segélykoncertes minifesztivál keretében. Milyen programokra számíthatunk?
A fesztivál célja, hogy megmutassuk, milyen színes a (nem csak zenei) skála Győrben. Terveink szerint mozi, fotókiállítás, irodalmi program, színjátszás, boogie-woogie, etnó, gimnazista zenekarok, dzsessz mind megtalálható lesz a két napban. És ami az egészben a legszebb, hogy szinte mindnyájan kötődnek a Rómerhez, mert ez a hely teremt számukra megfelelő fórumot. Minden, a fesztiválból befolyt összeggel a Rómert kívánjuk támogatni. (A fesztivál teljes programját Facebookon lehet megtalálni – a szerk.)
Mi lesz a fesztivál után a Rómerrel?
Bízunk abban, hogy az összefogással megteremtett nyilvánosság nyomán kirajzolódik majd a következő lépés. Az biztos, hogy a ház vezetésének is komolyan el kell gondolkoznia a további terveken. Ebben mi is aktívan segíteni szeretnénk majd. Nem hagyjuk veszni a Rómert.





kövess minket twitteren!
lépj be iwiwes klubunkba!
rajongj értünk!



hozzászólások követése
nincs hozzászólás