Falvai M. szerint:

Azt hiszem nem csak a Rómerrel összefüggésben, de országos szinten is keveset beszélünk arról, hogy mi a probléma lényege. Jogos felvetésnek tűnik a laissez-faire álláspont, miszerint ha valamilyen termékre (legyen az ruházati termék, szolgáltatás, sör vagy éppen könyv, színház, underground klub) nincs akkora kereslet, hogy működtethetővé tenné a szolgáltatói oldalt, akkor annak annyi, és nem is kell sajnálni, mert minek olyan könyvet írni, amit senki nem vesz kézbe. Ez végső soron elvileg oda vezetne (a kulturális szférára visszatérve), hogy azok a kulturális javak, amelyek az emberek érdeklődésére számot tartanak, megélnek, amelyekre nem kíváncsi senki, azok kirostálódnak. Csak az a probléma ezzel, hogy a laissez-faire gondolkodás olyan országokban alakult ki és rögzült, amelyek több tízmilliós lakossággal rendelkeznek, vagyis van akkora belső piacuk, hogy ha pl. egy numizmatikai szakkönyvet adsz ki, azt is megveszik annyian, hogy megérje kinyomtatni. A numizmatika szép tudomány, enélkül sokkal szegényebb lenne a kultúra, bár tény, hogy keveseket foglalkoztat. A nagy lélekszámú kultúrnemzetek kulturális sokszínűsége oda vezethető vissza, hogy sok értékteremtő és értékmegőrző esemény, termék, gesztus, stb. találni tud magának (a matematikai szükségszerűség miatt) annyi embert, akiknek a figyelme ébren tartja.

Magyarországon, ezen belül is Győrben sincs akkor kultúrafogyasztó réteg, hogy arra bazírozva működtethető legyen az alternatív kultúra gazdaságilag racionálisan. Sajnos nem arról van szó, hogy az a néhány száz ember, aki rendszeres látogatója pl. a Rómernek, ne lenne elegendő ok arra, hogy egy ilyen intézmény fenntartása kulturális szempontból megalapozott legyen, hanem az a probléma, hogy ennyi ember nem képes annyi bevételhez juttatni a Rómert, amennyi az infrastrukturális befektetések mellett a működtetéshez szükséges. Arról nem is beszélve, hogy a Rómer látogatóközönsége, akik azért járnak oda, hogy normális filmeket nézzenek (Győrben kizárólag itt van alternatívája a Ben Stiller-filmeknek), kamaraszínházi előadást, koncertet, kiállítást látogassanak, értelmi és érzelmi intelligenciájukat fejlesszék, stb. javarészt fiatalok, és emiatt csak korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkeznek. Következésképp, ha úgy gondoljuk, hogy kell legyen alternatívája a köztéri Edda-koncerteknek, és ha látjuk azt, hogy a (a komolyabb, nívósabb darabok mellett műsorának jó részét kitevő, silány musicaleket játszó) színház, a győri balett, a győri filharomonikusok, a könyvtárak és a múzeumok, vagyis a mainstream kultúra összehasonlíthatatlanul nagyobb volumenben részesednek a közpénzekből, beláthatjuk, hogy 5millió forint nem tekinthető ordítóan nagy áldozatnak a kulturális sokszínűség oltárán.

És még egy gondolat: a kulturális mecenatúra Győrben sajnos gyerekcipőben jár, ezért elhiszem, hogy a Rómer minden próbálkozása ellenére sem tud ilyen forrásokból elegendőt felhajtani. Ezen kívül érdemes még árnyalni annyiban a képet, hogy a Rómer nem közpénzből működik, hanem közpénzből IS, és nem arról van szó, hogy az állami csap elzárása után üres lett a kassza, és széttárják a kezüket, hanem arról, hogy az önkormányzati támogatás megvonása olyan mértékű lyukat ütött a büdzséjükön, ami már a működőképességet ellehetetleníti.