Kultúrfitnesz. Pár hete jelent meg Péterfy Bori új lemeze, az Alternatíva ezt rögtön két kritikával üdvözli: egy abszolút pozitívval és egy nem annyira negatívval. Nagy Kata, az első kritika szerzője szerint a dalokra a mindent elsöprő dinamizmus és az andalító sanzonosság jellemző, míg Pintér Bencének tízszer kellett végighallgatnia az albumot, hogy elkezdjen pozitívan nézni rá.

Kattints még több Boriért a tovább gombra!

Péterfy Bori már az előző albumnál bizonyította, hogy ezer arca van: a kitörő vulkán, a vámpír, a drámai nő, a veszély maga és a védtelen áldozat is egyben. Az emberek nagy részénél az effélék akár skizofréniára is utalhatnának, ám Borinál így csúcsosodik ki sokoldalú tehetsége. Az énekes-színésznő második lemezét, amit egyszerűen csak 2-re kereszteltek, a Téged nem! című „szakítóhimnusz” vezette fel, amit már ide s tova mindenki kívülről fúj.

A dalokra továbbra is

a mindent elsöprő dinamizmus és az andalító sanzonosság jellemző, a dallamokból feszültség, izgalom, magabiztosság, szenvedélyesség és játékosság érződik, a szövegek pedig leginkább a férfi-nő kapcsolatokkal foglalkoznak, közhelyektől mentesen.  Az előző albumhoz hasonlóan ezek „elkövetéséért” ismét Tövisházi Ambrus, Lovasi András, Vinnai András és Tariska Szabolcs felelősek, valamint a blogos versenyen felfedezett Hujber Szabolcs, sőt ezúttal még Bori is kivette részét az írásból, a lemezborító pedig Stark Attila kezét dicséri.

A drámai Húsz emelet és a Porszemet leginkább egy színdarab betétdalaként tudnám elképzelni, míg az Ötszáz villám lüktető vadságát hallgatva már látom magam előtt a koncerten hullámzó, tomboló közönséget. A Fekete párna játékos, az Ájultan fekszem veled kellemes szédelgés, a Szembogár a kedvesen-kesernyésen beletörődő testvére a Téged nemnek, az óriásos Egyedi Péterrel énekelt energikus Újraélesztő, pedig talán az album legjobb nótája.

Nagy Kata szerint tehát: 10/10.

Na, itt van a Bori, akit az elején megígértünk

Az új Péterfy Bori & Love Band album nem 10/10-es. Azért nem, mert nem passzolnak benne dolgok. Azért nem, mert nincs benne egy dal sem, amiben valami kis idegesítő baromság miatt el ne menne a kedve az embernek attól, hogy még egyszer meghallgassa. Persze végighazudtam az utóbbi három mondatot, mert a lemezen van mit szeretni, mert a lemez jó. Csak sokat kell hallgatni, hogy könnyen csússzon, nem úgy, mint az első darabot, ami fenntartás nélkül elsőre hihetetlenül jó volt. Ez a lemez nem ilyen.

Ez a lemez olyan, amin a refrének

valahogy nem sikerültek. Van ez így, egyszerűen nem teljesedik ki bennük a dal, zeneileg nem nyílik ki a harmónia meg egyéb baromságok. Ezen a lemezen valahogy a vokálok sem sikerültek olyan ütősre, amit fájlalok, mert az első anyag ettől volt különlegesen jó. Ezen a lemezen néhol a szövegek is félrecsúsztak, de azért találunk megint feljegyezhető dolgokat. Ezen a lemezen a duett sem sült el úgy, hogy. Szóval hogy jól.

Ezen a lemezen viszont eszméletlen jó a néha már infantilisba átmenő billentyűjáték, amiért Tövisházi Ambrus a felelős. Ez tartja össze az egészet, ez dominál. Így ki kell emelni a Téged nemet, ahol a refrén is jól sikerült, csakúgy mint a Jó reggelt Bori című, khm, fura dalban, ahol talán csak Tövisházi nyomja a billentyűket, más a dobon kívül nem nagyon hallatszik. A lemez két legjobban sikerült szerzeménye viszont a Napba néző és a Szembogár, utóbbinak a refrénje is jó, notable quote marad a „végül úgyis csak egy sóhaj marad minden jó nőből”, viszont felejtős az „olvadt vaníliashake” és a „szép lazán”.

Mellesleg a többi dal is jó,

de mindegyikkel szemben lehet valami kifogás. Sok a lassú darab, túl sok, és ezeket csak a kreatív billentyűzés menti meg a haláltól. A zárás (Ötszáz villám) ütős, pörgős dal, ahol még a vokál is előkerült valamelyik fiókból. A basszusok kifejezetten jók, a dobok eléggé elvesznek, a gitárokon sincs sok hangsúly. Péterfy Bori hangja se sokat változott.

Örök kínzó kérdésem, hogy miért van az, hogy egyes daloktól úgy érzem magam, mintha az érett Osztrák-Magyar Monarchia idején írták volna őket. Jártam már így Franz Ferdinanddal meg ezer másik bandával, és most Péterfy Boriáknak is sikerült ezt a bizarr érzést kiváltaniuk belőlem: a Zombi című daltól már majdnem azt hittem, Tisza Kálmán a nevem.

A szövegekről szólva, ugye az közismert, hogy Hujber Szabolcs nyilvános versenyen lett a banda szövegírója. Teljesítményét, meg a többiekét néhány kínos pillanattól eltekintve én most kiválóra értékelem, mert igazából a refréneknek is a zenéje nem fekszik valahogy.  Az általam jó dalnak kikiáltott Jó reggelt Boriban benne van Lovasi keze, és hogy, hogy nem, de bennem ez az egy refrén marad meg az egész lemezről, mondjuk ennek nem biztos, hogy Lovasihoz van köze, mert lövésem nincs, azt a refrént ki írta. A zenéjét valószínűleg a billentyűkirály.

Összeségében és őszintén szólva, vagy tízszer kellett végighallgatnom az albumot, hogy elkezdjek pozitívan nézni rá, de megérte, mert lehet róla pár kedvencet begyűjteni.

Pintér Bence szerint pedig: 7/10.

Ja, és mielőtt még szokásunkhoz híven elfelejtjük: december 27-én lemezbemutató koncert a Gödör klubban.