Figyelem! A következő cikk írója saját bevallása szerint egy hülye. Nem tud ugyanis kibékülni a bankokkal, a biztosítókkal, pláne nem a telefon-társaságokkal. Folyton abban bízik, hogy nem lesznek vele gecik, és mint azt önök is gondolhatják, folyton téved.

Így ne használd sose
Nincsenek illúzióim. Nem gondolom, hogy a T-Mobile jóindulata az ügyfelekkel szemben sokkal tovább terjedne, mint a termoszba kirakott kávé a nagyobb üzletekben. De most már arról is feltételezem, hogy mérgezett. Igen. Azon fogok sírni, hogy a T-Mobile megvágja az ügyfeleket. Mert agyfaszt kapok tőle, hogy egy szemernyi pozitív hozzáállás sincs bennük. Mert abból is elegem van, hogy mindent az ügyfél szív meg. Jöjjön a narratíva.
Augusztusban vettünk
ilyen mobilinternetes dolgot, USB-modemmel meg minden. Ez a kis eszköz most november közepén elkezdett rakoncátlankodni. Egyből gyanítottam, hogy hardverprobléma van. Persze, lötyögött a vége az egyébként dizájnos, fekete-magenta áramvonalas kis cuccnak. T-Pont, sorszám, húsz perc várakozás. Ellenszenves fejű szervizes. Mondjuk három percben elmondtam a problémát, ő öt percig magyarázott olyan dolgokról, amihez nekem szerintem semmi közöm, majd azért elvitte és tíz percig vizsgálgatta a sticket. “Az eszköznek semmi baja.” Tíz percig a vizsgálati papírt tölti, közben a szomszédos szervizesnél lévő ismerősének segítve telefonálgat. Leteszi, majd én megmutatom, hogy szerintem mi a probléma.
“Jé tényleg, én ezt
észre se vettem. Ez nem garanciális. Javítani huszonhétezer, de akkor már vegyen újat. Használta hozzá a kábelt?” Sarkalatos ponthoz érkeztünk, kérem. Kábel? Emlékszem egy másfél centis kis gyíkfarokra, de senki nem mondta, hogy használni kéne. Könyörgöm, láttatok már olyan reklámot, amiben az USB-sticket kábellel használták? Minden fotón csak be van dugva a gépbe. Ezt meg is említem. “Ja, hát persze, nem is mindegyikhez adunk, de ha a nótbúkba dugja, akkor az esetek nagy százalékában benyomódik, mint itt. És ez nem garanciális.” Érzitek a lényeget, ugye? Nem mindegyikhez adnak. És az esetek nagy részében akkor el is romlik, és fizethet az Ügyfél minimum tízezret, amiért Dominóban az eggyel régebbi modemet kapja meg.
Tessék utánanézni – sehol nem emelik ki, hogy használd kábellel. Így nő a profit. Gratulálok.


kövess minket twitteren!
lépj be iwiwes klubunkba!
rajongj értünk!



Nahát, nekem is ilyenem van, laptophoz használom és kábelt én sem kaptam hozzá. De ha elromlik bazmeg, lenyeletem valamelyik fejessel – előtte cselesen interjúidőpontot egyeztetek, a helyszínről meg már nehezen tudnak menekülni. De engem amúgy szeret a T-Mobile, 1000 forintról kapok csak számlákat, holott szerintem a háromszorosáról kéne – ráadásul amióta előfizetést ajánlottak a dominó helyett, harmadannyit telefonálok és fizetek, mint régebben.
Az enyém már egy éves, most is erről netezek, sehol semmi kábel, teljesen tökéletesen működik/működött minden. Engem is szeret a t-mobile :D
Na most a másik vicces dolog az, hogy 14 gigabájtos kerettel működik ez most nekem. Kapom az smst, hogy túlléptem, innentől 128 kbps fel-letöltési sebesség. Oké. Nézem az adatforgalmat. Oda van írva hogy hozzávetőleges – szerintük 8 GB. Ennyire hozzávetőleges?