Alternatíva inside. Elég régen kaptatok tőlünk életjelet ezen a honlapon/Facebookon/iWiW-en/hírlevélben, így most pótolom ezt a dolgot. Egy csomó dolgunk van ugyanis. Ezekről lesz most szó. Meg lesz a végén egy fontos alternatívás programajánló is.
Először is:
a Keret Egyesület munkatársaival együtt éppen a YiA-projektünk beszámolóján dolgozunk. Ez teljesen jó munka, gyakorlatilag arról van szó, hogy meg kell írni, ki mit mikor és hogyan csinált az Alternatíva szerzői közül az elmúlt egy évben – ha pedig a beszámoló elkészült és a Mobilitás is áldását adja rá, kapunk utófinanszírozást, amiből a fennmaradó tartozásainkat rendezni tudjuk. (Fennmaradó költségek alatt két lapszám nyomdaköltségét értjük.)
Másodszor:
az, hogy az alterblog.hu-n nincs semmi új dolog, nem jelenti azt, hogy ez örök időkig így is maradna. Én például a Magyar Kommunista Munkáspárttal levelezek (nem vicces) intenzíven, már csak az ő nyilatkozatuk kella egy cikkhez. Egyébként érdekes dialógus ez: én írtam egy levelet nekik, amire nem válaszoltak. Holott négy címre is elküldtem. Ennyire elfoglaltak lennének a szocializmus építői? Persze nemcsak ez az egy projektünk van, holnap például lesz egy fotóriportunk a Nemzeti Múzeum előtti orvostanhallgató-tüntetésről. Igyekszünk ott lenni minden nekünk érdekes eseményen, de nem mindig jön össze vagy a szervezés, vagy a jelenlét, ez van. (Egyébként ha meg akarsz minket hívni tudósítani valahová, írj ide.)
Harmadszor:
november 13-án, pénteken 15 órakor a budapesti Toldi moziban (Bajcsy-Zsilinszky úton van, a kék metró Arany János utcai megállójával tessék megközelíteni) nyitott szerkesztőségi értekezletet tartunk, ahová szeretnénk meghívni minden érdeklődőt, aki segíteni tudna az Alternatívának a következőkben: szeretne nekünk cikkeket írni, tud nagyon olcsó nyomdát szerezni vagy olyan kiadót mondani, aki lát bennünk fantáziát, esetleg van valami ötlete, hogy hogyan maradjunk életben a jövőben. (Persze nekünk is van erre pár ötletünk, de elég sokszor tapasztaljuk, hogy elég okosak sohasem lehetünk.) Ja, és az értekezleten lesz nálunk újság (májusi, nyári, augusztusi) és Szami is hoz magával egy csomó alterblog.hu-s plakátot.
Szóval így állunk. És tessék jönni pénteken.



kövess minket twitteren!
lépj be iwiwes klubunkba!
rajongj értünk!



hozzászólások követése
nincs hozzászólás