Miután Békéscsabán az aradi vértanúkra emlékezők egy Faludy-verset olvastak föl, a Jobbik tiltakozott a szerinte „cionista és magyarellenes” költő művének nyilvános szavalása ellen. Sőt: a párt a jövőben előzetes cenzúrához kötné, hogy hivatalos ünnepségeken melyik költő verseit olvashatjuk föl. Úgy jelezhetjük erőnket és szolidaritásunkat, ha ezen az állami ünnepen Faludy-írásokkal emlékezünk meg a forradalomról – kéri tőlünk Andrassew Iván, a Népszava publicistája, mi pedig Faludy és az október 23-i események iránti tiszteleletünket fejezzük ki azzal, hogy csatlakozunk a felhíváshoz.

Faludy György 1910-2006

Faludy György: Magánzárka

Rég nem félek a haláltól
hadd ropogjak ha ölel
féltem tőle hosszútávon
nincs mit félnem ily közel
van még két egér barátom
ők táncolnak térdemen
amikor a deszka-ágyon
napi egyszer étkezem.
Mentől többet adok nékik
annál több marad nekem
ezt azonban csak az érti
aki rabként vizen élt itt
s egy kevéske kenyeren.

Van kincstári nagykabátom
mínium-sávtól kemény
a kabát megáll magától
ha leteszem de nem én.
Porhomokkal megtöltöttem
bő csizmámat: mint a vas,
és két falhoz két könyökkel
támogatom magamat
állok így a kurva télben
köpönyeggel fejemen
leheletem melegében
tűrhetőbbé vált az élet
hogyha annak nevezem.

Koldusember voltam Bécsben
ahol minden utca jó
fenn az eresz védett térden
alul hullt csak rám a hó
alkonytájban félkenyérrel
és sonkával Zsuzska jött
Tóth főhadnagy is benézett
– Maga él még? – Hess, te dög!
Aztán Zsuzskához hajoltam
– Csőszmesterség? Vállalom
Rőzseláng nemezsátorban
vizavi a Balatonnal
vadgalamb a vállamon.

Elkészültem negyven sorral
hogy is volt a gyermekkorral?
vissza meddig mehetek?
Három évvel verset írtam
úgy ahogy most nem papírral
szabad gégén lebegek.
Szótagok hangok öt érzék
négy három anyám haja
asztalsarka a dada
fények. S aztán? Nagy setétség
megfogom a barlang végét
kopogtatok a falán.
Túlnan hallgat az apám.

Kongatnak takarodóra
kész egy másik ronda nap
társaimnak sok-sok óra
nékem másfél óra csak
itt az idő nem parancsol
zsebkés összecsukható
relatív szólt egykor taknyos
nagybátyám Szilárd Leó
várt Auschwitzban a kemence
ránk s ő végleg elfutott
lett tehát a sors kegyence
Einstein Albert asszisztense
míg nekem csak Recsk jutott.

Késő este már az ember
csizmája felett lebeg
fenn a légben – két hüvelykkel
négy hüvelykkel – egyremegy
s hirtelen a lényegesre
gondol mit miért csinál?
Tegyek végre pontot Recskre,
ne kívánjak élni már?
Annyi jóbarát küzd értem
küzdjön mindegyik csak én nem?
Mit gondoljak, mit akarjak
hogy túléljem? hogy meghaljak?
Melyik a tiszteségesebb?

Született 1952-ben, a recski fogdában.