Zöld. Van két perced a környezetvédelemre? – ezzel a kérdéssel próbálja pár fiatal Greenpeace-tag felhívni az emberek figyelmét a ránk váró globális környezeti problémákra a győri Baross úton. Munkatársunk e cikk kedvéért egy teljes napon át a Greenpeace-hez szegődött, hogy megnézze, milyen is egy napja az utcai agitátoroknak. Elég vegyes élményekkel tért vissza.

A demonstrációk pénzbe kerülnek, nem is kevésbe

- Van, de most nincs!
- Csak a melóból ugrottam ki pár percre!
- Sietek, bocs!

Ezek még istenes válaszok ahhoz képest, hogy a legtöbb ember fel sem néz, vagy egyenesen kikerül, mikor a fenti kérdést meghallja. Én nagyjából a nyolcadik perc tizennegyedik másodpercében éreztem azt, hogy utánaszaladnék a legutóbbi megkérdezettnek, és megetetném egy kék bálnával. Amikor ezt a magvas gondolatot megosztottam egy valódi agitátorral, kiröhögött, majd nagy lendülettel dolgozott tovább. Persze, neki könnyű! Ő – saját bevallása szerint – egy tankhajóhoz is odaláncolná magát, annyira elhivatott. Hogyan lehetséges ez? Én lehetek akármilyen elkötelezett híve a környezetvédelemnek, az előlem kitérő és a megszólítást hallva rám sem néző ismerőseim láttán leginkább csak üvölteni lennék képes.

Szétszóródunk a Baross út közepén,

és próbáljuk megszólítani az embereket. Mindenki más módszerrel dolgozik. Van, aki kategorizál: „ennek olyan kedves arca van”, „ő tutira idegbeteg”. Figyelem, hogy kik állnak meg, és azt látom, hogy a fiatalabb korosztályból alig valaki. Egyáltalán nem reprezentatív kutatásom eredménye, hogy leginkább a középkorú hölgyeknek van két percük, viszont támogatásra inkább a középkorú urak nyitottak. Persze az emberek néha okoznak meglepetéseket. Kérdezem a társam, azt mondja, szerinte egyáltalán nem szabad tipizálni, mindenkinél próbálkozni kell. A következő pillanatban fülbevalós rocker pasi jön a kisfiával, meghallgat minket, és azonnal támogató lesz. Azt meséli, motorbalesete volt a szemét miatt. Hogyan? – nézünk rá értetlenül. Hát úgy, hogy nagymotorral elesett az autópályán, amikor valaki egy üres sörösdobozt dobott ki az előtte haladó autóból. Ilyen is van.

A géntechnológia ellen

Aztán vannak a kötekedők. Harmincöt-negyven körüli hölgy áll meg előttünk, de kiköti, hogy a két perc az két perc, és ne legyen több semmiképp, mert neki nincs annyi ideje, hogy egész nap minket hallgasson, mert még munka előtt be kell vásárolnia – már másfél perc letelt, vagy több is, de legalább a maradékot ránk fordítja. Egy férfi közben a mellettünk dolgozó társunknak így válaszol: „Nincs, mert pont két perce kések a fodrásztól!” Semmi baj, majd képeskönyvben láthat még a gyereked jegesmedvét, mert élni egy sem fog addigra. Természetesen ez már csak az én türelmetlen kifakadásom, és csakis önmagam előtt.

Azért akik megállnak, többnyire már

tudnak valamit a Greenpeace-ről, vagy legalább közlékenyebbek, mint a többiek. Az általánosságban elmondható, hogy az emberek imádnak magukról beszélni, végtelenített folyamban ontva ránk életük fontosnak tartott mozzanatait. Fiatal srác jön, persze hogy ismer minket, meg a sarki jegek olvadását is. „Ne viccelj, hogynemá’, hát mindjárt nekiállhatunk itt pálmafákat ültetni.” Aztán észrevétlenül témát vált: megtudjuk, hogy vállalkozó, és feketén nyomja. Mi nem ítélkezünk, csak az a baj, hogy így az általunk kínált támogatási rendszerbe nem fér bele: nem tud utalni, mert „a lóvét kézbe kapja”.

Apropó, miért is álldogálunk itt kint? Nos, passzív támogatókat toborzunk, akik egy általuk meghatározott összegű és gyakoriságú támogatást utalnak a Greenpeace javára, cserébe az élhető világért, a sarki jég olvadásának lassításáért, a tiszta környezetért és egy hírlevélért, amiben az előzőekről pontos tájékoztatást kaphat.

Itt meg a szén-dioxid kvóták össze-vissza árusítása ellen

Ehhez képest az első másfél órában hárman feleltek kérdésünkre azzal, hogy nincs náluk készpénz, úgyhogy nem állnak meg, és nem hallgatnak meg minket. Tudom, nem tehetnek róla, bizonyos szempontból érthetőek az előítéleteik. A Greenpeace támogatótoborzó-koordinátora, Bíró Szabolcs szerint rengeteg problémát okoznak a különböző „kéregetők”, még a hivatalos szervezetek is. Miattuk az emberek már nem lehetnek biztosak abban, hogy az éppen aktuális útonálló valóban korrekt szolgáltatást kínál, vagy csak pár száz forintra lenne szüksége az ebédhez, esetleg gyönyörű szép képeslapot árul valami nagyon nemes és jótékony cél érdekében. Aki nem áll meg, sajnos örökre ebben az előítéletben marad. Aki megáll, annak talán van esélyünk elmagyarázni, hogy a Greenpeace nem fogad el készpénzt, hiszen minden lehetséges módon biztosítani szeretné, hogy a támogatók pénzének útja mindenki számára követhető legyen, és valóban oda kerüljön, ahol segíthet.

A másik felszínre kerülő tévhit

a Greenpeace-szel kapcsolatban, hogy az emberek nem globális problémákkal foglalkozó szervezetként tekintenek rá, és akkor is hajlamosak őket hívni, ha túl sok a vakondtúrás a kertben (vagy ha éppen túl kevés). Nem értem, hogyan lehetne elvárható, hogy egy ilyen méretű szervezet azzal foglalkozzon, hogy a szentiváni kiserdőből kivágtak két fát, miközben az őserdők pusztításának gondja is az ő vállukat nyomja. Ez persze nem azt jelenti, hogy az előbbi nem fontos probléma, egész egyszerűen nem aprózhatja el magát egy ekkora szervezet.

E kis magányos morfondírozás közben az árnyék elvonult, én pedig megsülök a forró napon álldogálva. Miért van ilyen nagyon meleg? Ja, igen, globális felmelegedés, meg sivatagosodás… Jaj, tényleg, neked van két perced környezetvédelemre?