részletek


szerző:

Páni Ádám

weboldal
e-mail
Majdnem-budapesti lakos, ennek ellenére éppen Győrben tanul közlekedést. Ha lenne szabadideje, olvasással, számítógépes játékokkal és biciklizéssel töltené.

"paniadam" eddig 6 cikket írt az alterblogra.

Diktatúra kicsiben, első rész: Kádár elvtárs legjobb tanítványa 0

aug24

Esztergomban megállt az idő. Úgy a nyolcvanas évek környékén. Félreértés ne essék, természetesen a város az azóta eltelt mintegy harminc év alatt sokat gyarapodott – ez kedvelt kifejezés mostanában a folyó beruházások környékén -, de van egy kopottas épület, melynek sötét folyosói sötét ügyeket rejtenek: a polgármesteri hivatalé. Háromrészes cikksorozatunk bevezetésében körülnézünk benne.

Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere

Meggyes Tamás, Esztergom polgármestere

Meggyes Tamás valamit nagyon tud. A róla szóló Wikipédia-szócikk szerint a rendszerváltás után vendéglátó egységek és pattogatottkukorica-készítő gépek tulajdonosa volt, majd a Fideszben elkezdte építeni politikai karrierjét. Az érettségizett, akkoriban papíron hajléktalan Meggyesből – mint mondta, nem akart az akkori városnak adófizető polgára lenni – tisztázatlan körülmények között előbb 1998-ban alpolgármester, majd az akkori független polgármester, dr. Könözsy László lemondása után ügyvezető polgármester lett. Ámokfutása napjainkig nem ért véget.

Meggyes városvezetési módszerei figyelemre méltóak. A képviselő-testület fideszeseinek összetartása bámulatos, a szavazásnál egy tartózkodás már felér egy lázadással. Mivel a törvényesség látszatát illik fenntartani, Meggyes a kivételesen egységes Fidesz-frakcióra támaszkodik, amikor különböző ötleteit meg akarja valósítani. Ők pedig megszavazzák az első éjszaka jogát is, ha a polgármester terjeszti elő.

Milyen a jó tanítvány?

Először is taktikus. Rendkívüli ülést csak az ülés napján hív össze telefonon. A rendes ülések előterjesztéseinek háromnegyede az ülés kezdete előtti három órában kerül a képviselőkhöz, már ha éppen nem az ülésen osztják ki. Így a képviselőknek idejük sincs érdemben megtudni a részleteket, máris szavazniuk kell. A taktika másik része a speciális esztergomi módszer, a blokkszavazás. Ennek keretén belül mindenféle, egymáshoz igen lazán kapcsolódó előterjesztéseket von össze úgy, hogy csak egyszer kelljen elfogadni (vagy elutasítani – ahogy a pillanatnyi helyzet kívánja).

Meggyes Tamás felszólal a városházán

Meggyes Tamás felszólal a városházában

Másodszor óvatos. Amint olyan téma kerül terítékre, amiről nem kellene feltétlenül minden esztergominak tudomást szereznie, indoklás nélkül zárt ülést rendel el. Ellenzéki képviselőtársait szó szerint blokkolja, kénye kedve szerint kapcsolja ki  mikrofonjaikat, ha a beszélgetés olyan irányt vesz, amiből a polgármesternek nehéz lenne kijönni

Harmadszor: elérhetetlen

A városi rendezvényeken nem vesz részt, folyamatos időhiányban szenvedhet. Két hű csatlósa közül (Németh József és Knapp János Pál szokta egyikük tiszteletét tenni az ilyen banzájokon, többnyire Németh, mert azért mégiscsak ő a jobb kiállású figura kettejük közül. Knapp viszont bármilyen értelmiséginél képes kihúzni a gyufát tárgyilagosnak álcázott, de a valóságban gyűlölködő és manipulatív mozzanataival. Knapp is elhivatottan dolgozik pl. a Szent István Gimnázium ellehetetlenítéséért, annak ellenére, hogy lánya is oda járt.

Negyedszer: gőgös. Őt nem sértheti meg  senki sem. Nem szeret magánál okosabb emberekkel tanácskozni, mert szellemi alulmaradását nehezen viseli. Ilyenkor legalább annyira látványosan zavarodik meg, mint amikor a képviselő-testületen véletlenül átment egy ellenzéki határozat, és végül négy perces kirohanást intézett a képviselők felé, hogy miért alszanak szavazás helyett. Mert hogy akkor minek ülnek itt. Később azért hozzátette: annyiszor fogja előterjeszteni napirendi pontját, ahányszor csak lehet.

Meggyes Tamás zászlóval és kokárdával pózol

Meggyes Tamás zászlóval és kokárdával pózol

Meggyes Tamás lázálmai a Gyarapodás Programjában öltöttek testet. Ez lehet a megalomán esztergomi beruházások jegyzéke. A harmincezres város olyan infrastruktúrát akar fenntartani, amit még egy kétszer akkora sem feltétlenül engedne meg magának. Hat szállodát, négyszáz férőhelyes mélygarázst, satöbbi. És bár a Gyarapodás Programjában nincs benne, mégis idekívánkozik Meggyes “városmegye” elképzelése, ami – ahogy próbáltuk kitalálni a zavaros eszmefuttatásból – nem azonos a megyei jogú várossal: Meggyes tulajdonképpen autonóm módon irányítaná a várost, csak nincs rá jogi lehetősége.

Tapsolják a közpénzt

Bárhogy is próbálkoznak, azért az a fránya demokrácia csak beütötte randa fejét a Dunakanyarba is. Esztergom költségvetésében egyre komolyabb összegként jelentkeznek a különböző munkaügyi és kártérítési perek költségei. A városházi kommunikáció közellenségnek kiáltotta ki dr. Csomor Sándor jegyzőt, aki egyébként semmi mást nem csinált, csak tette a dolgát. Egészen addig, amíg Meggyes össze nem különbözött vele, és onnantól kezdve szó szerint kizárták a városházából Csomort, és a törvényesség őrének olyasvalakit nevezett ki, akivel könnyebb együtt dolgozni, bármit is jelentsen ez. A két éven keresztül húzódó jogi vita végére májusban tett újabb pontot a győri ítélőtábla, a többszöri elmarasztalás és büntetés benyelésével több milliós kárt okozott a városnak a polgármester, illetve a jogellenes távoltartási rendeletet meghozó képviselő-testületi többség.

Az egyéni vezetési módszerek érdekes képződménye a közpénzen kiadott színes pártújság, a Hídlap. Annak ellenére, hogy esztergomi polgárok adóforintjai tartják fent, a régió összes települése élvezheti az önkormányzat aktuális vádakra reflektáló, szuggesztív stílusban megírt esszéit. Persze a szubjektivitás minden önkormányzati lapra jellemző, de a Hídlap igen magasra tette a lécet a manipuláció terén: a helyreigazításokat rendszeresen úgy hozzák le, hogy a következő oldalon ugyanolyan keretben, ugyanolyan betűmérettel olvasható, hogy miért nem volt igaza a bíróságnak, amikor helyreigazításra kötelezte a lapot. Gyakori és jól bevált módszer az is, hogy a kétes megtérülésű beruházások bizonyítványát is ezeken az oldalakon keresztül magyarázzák, mert többnyire van mit.

Meggyes Tamás (jobbra) imázsban is első (fotó: nyugat.hu)

Meggyes Tamás (jobbra) imázsban is első - fotó: nyugat.hu

A Hídlap ellenpólusaként működő, Szeretgom nevű internetes közösségi hírportálon meglátszik, hogy nincs a város ellenőrzése alatt. Nemrégiben Meggyes második feleségével készítettek interjút családon belüli erőszakról és arról, ahogy a férje feszítővassal próbált behatolni a házba. Bámulatos, ahogy az erre reflektáló cikkben el tudták kerülni a Szeretgom név szerinti említését akár egyszer is, bár abban már nem vagyunk biztosak, hogy a különböző médiumokhoz eljuttatott 27 oldalas (!) sajtóközleményben nem tért ki a markánsan ellenzéki weboldalra. Persze a cenzúra hiánya erősen bántja a városvezetést, egy súlyos pénzekért megrendelt tanulmány útmutatásait követve egy időben gyakran árasztották el az oldalt az önkormányzattal szemben lojális hozzászólásokkal. Sikertelenségükben azóta is sokszor hangoztatják, hogy a szabad véleménynyilvánítást korlátozni kell.

Pedig az igyekezetük már-már

alaptalan: az esztergomi polgár kétszer is meggondolja, mielőtt bármilyen médiumnak is nyilatkozva. Ha valaki mégis renitens, és kiteregeti a város szennyesét, az számíthat arra, hogy az okmányirodában, városi cégnél vagy a várossal szoros kapcsolatban álló társaságoknál dolgozó rokonait legalábbis megfenyegetik elbocsájtással. A folyamatos nyomással azonban az önkormányzat elérte, hogy a helyi dolgokkal nagyrészt csak könnyen mozgósítható szavazótáboruk foglalkozik, a többiek pedig szép lassan leszoknak az aktív közéleti részvételről, mert vannak dolgok, amikről jobb, ha nem tud. A városháza erkélyéről pedig egy pallost tartó kéz szobra inti rendre az esztergomi lakosokat. Állítólag hagyomány.

Hogy mit kapnak a hallgatásért cserébe, mitől és mivel gyarapodik Esztergom, egy hónap múlva kiderül. Ugyanitt, ugyanezen a csatornán.

hozzászólások követése

nincs hozzászólás

szólj hozzá!

* kötelező mezők

az alterblog.hu a spamek ellen:
WP-SpamFree Plugint használ



az alterblog.hu a WordPress blogmotort használja, FREEmium Theme sablonnal.
fejlesztette Dariusz Siedlecki, közzétette a FreebiesDock.com, átalakította a Green Apple.

alterblog.hu Összefogás a Rómer Házért! 42