A hírek arról szóltak, mindkét oldalon készülődnek szélsőségesek Sólyom László augusztus 21-i révkomáromi látogatásának alkalmából, én azonban kéttucatnyi szlovák zászlókkal, transzparensekkel és sípokkal felszerelkezett nyugdíjast láttam csak. A Slota-párt „Sólyom, go home!” táblájára azonban nem volt szükség: a köztársasági elnök nem léphette át az államhatárt. Az Alternatíva tudósítása a helyszínről.

Amikor elkezdett fújolni, mindenki elkezdett röhögni körülötte

Délután öt órakor a Ghymes hangpróbája után fehérvári musicalénekesek adtak elő részleteket az István, a királyból, kvázi ráhangolva az egyre dagadó tömeget az ezer évvel ezelőtti eseményekre. Mindenhol rendőrök és biztonsági őrök: a hídról levezető utat mindkét irányban lezárták, a szobor 30 méteres körzetében a sajtón és a VIP-eken kívül senki nem tartózkodhatott – ők is csak akkor, ha átmentek egy fémdetektoros kapun és miután jól átvizsgálták táskájukat.

A kordonok mögé szorított,

szoboravatásra váró nézelődők figyelmét hirtelen egy kisebb csoport érkezése kötötte le. Kéttucatnyi SNS-egyenpólós érkezett szlovák zászlókkal és transzparensekkel („Magyarország 1918-ban megszűnt”), majd beálltak a szobor mögötti kordonhoz, hogy az esti tévéhíradókban Sólyom László mögött ne csak a nézelődő révkomáromiakat, hanem őket is mutassa a kamera.

Az ünneplőket kordonok mögé zárták

Ez azonban nem jött nekik össze: a rendőrök a kordonok árnyékába terelték őket, ahol aztán szóváltásba keveredtek a főleg helyi magyarokból álló közönséggel. A pontban hatkor felhangzó magyar himnuszra azonban mindenki lecsendesedett – sípolás és füttykoncert csak Sólyom László nevének említésekor volt. Miután bemutatták a szoborbizottság tagjait és különleges tisztelettel köszöntötték a (helyszínen jelen nem lévő) magyar köztársasági elnököt, elkezdődtek az avatóbeszédek. A kordonnál állók azt találgatták, vajon melyik öltönyös lehet Sólyom – bár megérkezni senki nem látta.

Bastrnák Tibor, Révkomárom polgármestere

Szent István fiához szóló intelmei köré építette fel beszédét: „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”. Őt Heizer Antal, Magyarország pozsonyi nagykövete követte, aki Sólyom László beszédét olvasta fel. A közönség ekkor felzúdult, csalódottan és hatalmas hangzavarral vette tudomásul, hogy a magyar államfő nincs jelen a rendezvényen – a szlovák külügyminisztérium egy aznap délutáni diplomáciai jegyzékben tagadta ugyanis meg, hogy Sólyom László Szlovákia területére lépjen.

Aznap este már tojással dobálták

„Szent István nemcsak a miénk, nemcsak a mi egységünk szimbóluma. Királya volt minden népnek, amely országában élt. Elindítója közös történelmünknek; a szlovák és a magyar nemzet oly szorosan összefonódott történelmének is” – üzente Sólyom a szlovákoknak, mire a nacionalisták fújolással és sípolással reagáltak. Az államfő mai magyar-szlovák helyzetre is kitért: „a tiszta nemzetállam 19. századi eszméje annak idején Magyarország politikáját is megkísértette, de drágán megfizettünk érte”. Beszédét vastaps fogadta, a jelenlévő kéttucatnyi szélsőséges egy Magyar Ellenállás-pólós arc „szép volt, fiúk” rigmusának kíséretében vonult el a helyszínről.

Innentől már teljesen olyan volt

a szoboravató, amilyennek Sólyom László is akarta: mint egy méltóságteljes ünnep. A téren az emberek a szobrot fotózták, Ghymest hallgattak élőben vagy megittak valahol egy sört. Duray Miklós is beült pozsonyi rendszámú autójába, és elhajtott. Császár Attila már nem a helyszínről, hanem a révkomáromi hídról jelentkezett be élőben a Hír TV híradójába. A szobor avatása után mi pedig átmentünk a közeli Fekete Kutyába, ahol a csapos lány a történéseket teljesen hitetlenkedve fogadta: „ilyen nagy dolgok történnek ebben a kis Komáromban?”